2011. november 22., kedd

A kert

Tehát elkészült a képem. Mérete 94x73 cm, tehát nem nagy. Témája a kert,  és apróbb (?) hibákat leszámítva meg vagyok vele elégedve. Szerettem volna odakinn, jó fényviszonyok mellett lefényképezni, de ez most heteket fog magára váratni, nekem meg annyi türelmem nincs. Elfogadom a barnát lilának, aztán majd ha kisüt a nap, átfestjük.

Technikája: Hernyóselymet festettem alapnak, és színeseket virágoknak. Az alapra ránunofilceztem a fát, aztán kiderült, hogy ez nagyon összehúzza a selymet, ezért lenyúztam a gyapjút, felférceltem rá, és a tűzéssel rögzítettem. Aztán a távolabbi virágokat csak jelzésképpen, a közelebbiket formára vagdosva rávasaltam az alapra.
A fenti kép utólag, napfényben lett fényképezve, az a színhelyesebb.



A legközelebb álló virágokat teljesen valósághűre akartam, (végülis az egész munka erre az ötletre épült) ezért a színes hernyóselyemből 6-14-milliméteres csíkokat szakítottam (vágni nem lehet, olyan vékony, ) befűztem merkelő tűbe (de nem tompába, hegyesbe) és ezzel hímeztem az alapra a virágokat. Mit mondjak, egy ritkább szövésű alappal jobban elboldogultam volna. De a célt elértem, mert a képnek van mélysége, érezhető ami messzebb és ami közelebb van. És a selyem sejtelmesen fénylik a tűzés alatt. 
Ami viszont csökkent az értékén, hogy a keretet  ritkábban kellett volna megtűzni, mert ez minden fondorlat ellenére összehúzza, és nem simul tökéletesen a falhoz, ahogy kellene neki. 


9 megjegyzés:

Annamari írta...

Egyszerűen gyönyürű.

dixike12 írta...

Minden csodálatom, mert nem egyszerű a selyemmel dolgozni és főleg ilyen élethű virágokat beledolgozni. Nem küldöd el a Gröbenzelli kiállitásra??? most a kert a téma.

Bejus70 írta...

Mártanéni, ez már művészet!

Márta néni azéris írta...

De. Oda készült. Mármint Gröbenzellbe.

Lonci (Győr) írta...

Akkor majd drukkolunk, sok csodálója legyen:-)))
Sok sikert!Szép lett!

Kisasszonyfotel írta...

Na, ehhez aztán kellett türelem! Csodálatos lett, díjat neki a kiállításon!!!

Fernel írta...

Gyönyörű!
Annyira tetszenek a témaválasztásaid, végül a kész mű.

Trudi írta...

Egyszerűen fantasztikus!

vadrózsa írta...

Csodaszép Mártika! Csak ámulok és bámulok!