Most, hogy tudom már, hogy mi mit jelent,
S hogy miért zuhog szobámba a csend
Most, hogy igen-nem egyformán hűvös,
Egyik sem sürgős, nem is különös,
Most, hogy tudom, hogy szélben törni kell,
S hogy a nagy fák is úgy zuhannak el,
Hogy helyükön nincs semmi szörnyűség,
Ott is csak kék, mint egyebütt az ég,
S az örök nap is egyformán ragyog,
Most kedves akár meg is halhatok.
/Rákos Sándor/