2013. január 28., hétfő

Párnák


Ezekkel a párnákkal mulattam az időt az utóbbi napokban. A minta ugyanaz, de jó példa rá, hogy mennyire fontos a jó anyagválasztás, ami összhangban van a  mintával, és nem akarja agyonütni.
Ezt pedig próbaképp csináltam primitív motívumokkal, hogy megnézzem, hogy mutat, mielőtt egy foteltakaróba belekezdenék.A mocsa takaró volt az ihlet, de csak egy össze-visszaság ebben a léptékben, kisebben meg nem tudom megvarrni még így, papírra varrással se. De tanultam annyit, hogy mielőtt nagyban kezdek, próbáljam ki párnán.

2013. január 27., vasárnap

Ezt ma kaptam. Ide teszem, hogy bármikor megtaláljam, hogy felvidítson a szürke  napokon.






Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra


A gyerekdal

Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.
................................
William Shakespeare:


Az vagy nekem, mi tejnek a tehén.
Kegyetlen borj, ki lelkem hörpöli,
Kin szebb a folt, mint máson az erény,

S ki épp hiányod által vagy teli.
Hisz az legyez, hogy nincsen legyeződ,
Nemléte hajt rád létező legyet,
Így lepi légy a meztelen mezőt,
Körötted én is így legyeskedek.
Csapom neked a szelet, hisz te, lám,
Saját magadnak csapni nem birod,
De szép fületlen, nem fülelsz reám,
Versem neked kimondva is titok.
De légy bár csonka, foltos és süket,
Szívem mégis lakatlan nélküled.

Alexander Puskin:

Én rágok levelet meg ágat -
Nem tarka már a barka itt,

Lehullt a hó, felbőg a bánat,
Siratja elhullt szarvait.
Hideg és tejfehér ma Moszkva,
A téli tájban trojka fut,
Bámulom már egy óra hossza
Magát, akár egy újkaput.
Bámulom Önt, kacér kisasszony,
Hogy fűvel-fával incseleg,
S nekem, tudom, nincs semmi chance-om,
Csak mert füleim nincsenek.
De mégis eltűnődve, hosszan
Rágódom én e levelen -
Magamba tartanám, kisasszony,
De fölbukik, ha lenyelem.
Csak Önön múlik, válaszol,
Vagy összetépi, eltiporja…
Ég Önnel! Megyek, vár az ól.
Fül- és feltétlen híve,
Borja.


François Villon:

Én, François Villon boci
Elhagyom, ím, e zöld gyepet,
Halál, a kontómat hoci,
Lelkem más rétre őgyeleg;
Csókoltatom a hölgyeket,
S mert vár a pokol – atyaég! -
Vagy a mennybéli tőgymeleg,
Álljon hát itt e Hagyaték.

Pro primo: kajla balfülem
A hűtlen üsző jussa lesz,
Ki hogy nem élhet nélkülem,
A mondott fülbe súgta ezt;
Igének hittem ezt a neszt,
Oltárnak tőgyes alhasát,
De errare bocinum est,
Vagyis: tévedni marhaság.

Item, a jobb fülem pedég
Vegyék a jó zsivány urak,
Panírozzák be, és egyék,
Belőle mind jóllakjanak.
S a hentes úr, ki napra nap
Hiába várta, hogy levág,
Megkapja bojtos farkamat,
Hogy arra kösse fel magát.

S mi mást tehetnék fültelen,
Túladva billogon s a szíjon,
Rátok hagyom a hőlt helyem,
Ott lumpok tejivója nyíljon -
Mindenét szétosztotta Villon,
Ki érte mégse pityereg,
Azt verje süly, és ott pusziljon,
Hol egykor farkam fityegett.

Pilinszky János:

Addigra nem lesz már füled,
hiába jönne válasz.
Csak állsz a száraz vályúnál,
kiapadt tőggyel állasz.
Sovány leszel addigra, mint
a bibliai hét év.
Hátadra száll a zümmögő,
hessenthetlen kétség.

Hogy is lehetnél valaha
egyszer még újra boldog?
Elgazosult a legelő.
És bezártak a boltok.
A bojtjahullató remény
csóválhatatlan csonkját
mereszti meztelen farod
gémberedetten, tompán.

Te teheneknél tehenebb,
te borjak között borjú,
csak nem hitted, hogy beheged,
mit kettényestek orvul?
Csak nem hitted, hogy van hová?
Te bárkinél szegényebb,
csak állsz, és napjaid kihűlt,
szaguk vesztett lepények.

Ady Endre:

Álltam a Pusztán, álltam állván
kérődzve, bőgve, búsan, árván,
mikor, hahó,
rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
s én ősi, szent, keleti fajta,
én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
a Mammon volt anyám ükatyja,
hej, piszkosok,
nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,
fülét, farkát gyáván behuzta,
s futott, hahó,
futott a csülkös boci-sereg.

Kosztolányi Dezső:

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London, s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsájtja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Tóth Árpád-os változat:

Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten, Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog, Míg barna folt borong sápadt farán setéten, Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?

Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,
Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé, És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója, S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:

Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten, Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat, S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem, Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.

De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik, Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel, Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít, S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.

Szilágyi Ákos-os változat:

ott hol perceg bibic ének
spicces cárok kibicének
kupicányi kibucában
puccos vackok kupacában
lécbõl fércelt vicik-vacak
ketrec elõtt két szép bocik
egyik boci picit biceg
míg õ biceg míg õ bocog
szalad cickány szalad pocok
szalad fácán szalad réce
cak neki ninc abban réce
szegény boci bicebóca

hát a füle hát a farka?
háta foltos háta tarka
(szép a tarka már ha marha)
tarka-barka birka Lorca
megfázott a Terka torka

boci biceg alig mozog
hogy is futna mikor rozog’
nincs gyors lába ama célból
(csülke mint a malacénak)
meglátják a szaracénok
nézve nézik s látva látszik
farka füle mind hibádzik
„ez a boci vacak-vicik!”
megragadják aztán vicik

hej te boci hej te hej te
nem fürdesz több vajba-tejbe
dehogy hoznak ezek helyre
nincs szükségük te tejedre
boltot nyitnak a helyedre
ej hejre kis helyre hoznak
tetejére Tajgetosznak
Tajgetoszról haj letosznak
haj-haj sej-haj receruca
nem maradsz csak bocipaca


Berzsenyi Dániel:

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem, Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén Lágyan lengedező díszük is elveszett, Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron, Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk, Tündér myrtusi mind sorra lehullanak, Oh, a farkahagyott, foltosodó idő Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű Szomjú szánkba talán már sosem ömledez, Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd Éltünk égi pohárnoka.

Faludy György-ös változat:

Mikor Big Bill, a Bull megállt a Szajna
Partján, min ível át a Mirabeau,
Arra gondolt, minden tehén s üszőke szajha – Csülkét szétrakja, aztán kirabó’.

Pedig kedvelte ó a ringó tőgyű nőket,
A sok pucsító, szeplős feneket.
Meghintáztatta, és szarvára tűzte őket,
Hogy fülük szétállt, aztán leesett.

S hogy végigment egy kékes árnyú allén,
Míg almabort szitáltak rá a fellegek,
Eszébe tűnt, hogy sírt egyszer Mallarmén, Mert nem értette egy sorát se meg.

S eltűnődött, az alkonyt a nap mért festi rőtre, Hogy eljön értünk úgyis a kaszás, Mint egy versében ezt megírta Goethe, S hogy jólesne egy kiadós baszás.

Elandalgott hát egy rosszhírű helyre,
Hol szűzlányként sikkant a harmonika fel.
Megnyílt neki egy kajla szajha kelyhe –
És folyt, csak folyt a forró bikatej.

Térey János-os változat:

Bazmeg, boci, hiába múzol
Nem vagy más, csak egy pesti lúzer
Lehetsz felőlem tarkabarka
De a seggedbe rúgok készakarva
Nem veszlek be a testületbe
Mert nincsen, haver, egy füled se
Irtózom ettől az alkattól
És még nem beszéltünk a farkadról
Ne gondold, öcsi, hogy létezel
Amíg nem közölt le a 2000
Lecsap rád a Termann-attack
Anyád helyett is megszopatlak
Térj fölötte végre napirendre
Hogy én vagyok az igazi Ady Endre
A Zaj-herceg, a rappelő Vazul
Minden csaj az én rímeimre lazul
Csinálhatsz bármit, de rosszul te jársz
Hát bazmeg, boci, jobb lesz, ha tejelsz

Hollósvölgyi Iván-os változat:

Torkomon olvasztott Boci folyjon,
tejcsokoládé, híres márka,
utcai sarkon nyitva a boltom
van hogy azért nincs, mert épp zárva.
Bérem a Szerk.-től borsos előleg,
penzumom Ágnes szabja ki sorba,
jussom, vén tejivó-kerülőnek:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Ott kézcsókom a boltosnőnek,
Madame, ön régen titkos arám,
felpiszkál az a foltos bőre,
leszek ÁFA az ön plasztik kosarán.
Klumpái kegyednek szűzi uszályok,
vizeimre ma őket ereszteni dolga,
Madame, én kegyedért, Krisztusra, muszájok húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Áhitom, átkom elérje a boltost,
két füle, vesszeje hulljon a porba,
addig meg majd lesz, ami volt most:
húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Karafiáth Orsolyá-s változat

Nincs az övénél szeplősebb ülep.
Bambul vagy spanglit rágicsál stikába –
se lófarok, se szétálló fülek:
ez ő, Rezső, az én szivem bikája.

Találkozunk? Szemembe könny tolul –
csocsózaj ő, egy bár, hol szól a music.
„Darling” mondom ilyenkor angolul,
és ő érzelmesen fülembe múzik.

De Rezső ingatag. Most perzselő tűz,
most cigarettavég, mely hamvad épp –
hát egy kérdésem van csupán Rezsőhöz:
„Mért mondtad, hogy szeretsz, te nyamvadék?”
Happiness vár ránk? Vagy múltunk felejtve egymást aprítjuk egyszer majd a tejbe?

Király Leventé-s változat:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tehenecske, füle, farka nem volt, de volt neki szarva – errõl mintha mindenki megfeledkezne, egyébként szerintem is le van szarva,

a lényeg, hogy eléggé büdös volt a szája, és a csülköcskéi rémesen pállottak, nem csoda, hogy elküldte őt az anyjába a többi intoleráns háztáji állatka.

A vicc kedvéért egyszer szegény hanyatt esett, amúgy szorgalmas volt, az igát jól húzta, hogy fitt legyen, szürcsölt tehénanyatejet, nem vették fel mégsem a Chicago Bullsba.

Látjátok, nem volt ő egy Michael Jordan, és nem volt olyan jó arc, mint a John Travolta, ezért rekedt mindig kívül a csordán, a mások sikerét meg csak alulról szagolta;

világgá ment hát, ahol széttépték őt a grizzlyk, remélem, sorsából mindnyájan okultok, nekem azóta a tej nem is ízlik, inkább veszek helyette, ha lehet, joghurtot.

Balassi Bálint:

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen árvaságban, Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem, minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm, hol foly sok tej.

Csokonai Vitéz Mihály:

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?

Varró Dániel-es változat:

Hol vagy fületlen ifjuságom, ó?
Ti tarka-barka búk, ti büszke lázak?
És hol vagy bölcsi, merre vagy dedó,
ahol nyuszit pusziltam uszkve százat?

Hol vagy szerelmem, kis bocivirág,
kit óvtalak, ne bántsanak bacik,
kit hívtalak macik becenevén,
ha hapciztál, varrtam neked nacit.

S most túl puszin, nyuszin, és túl focin, itt állok partedlim levetve, pőrén, s ha kérditek, hány bőr van egy bocin, azt mondom: hány kis folt van még a bőrén…

Az egész világ egy nagy tehenészet –
én meg csak állok itt, és heherészek.







2013. január 24., csütörtök

Hogy jön az ihlet...





Mikor Kacsuk Évi a perui kulturwuilteknél feltette ezt a mocsa takarót, akkorát dobbant a szivem, hogy a földszinten is hallatszott. Ma csináltam egy kis kotorászást a rongyaim közt, és a drappnak, és barnának ennyi változatát találtam a nem festett anyagaim közt. Na most mondja valaki, hogy nem érdemes gyűjtögetni.



2013. január 20., vasárnap

Újra kulturaquiltek

http://kulturaquiltek.blogspot.hu/2012/12/kulturaquiltes-toltott-kaposzta.html


Hál Istennek Polyák Ildi újra indította a kulturaquiltek sorozatot, ahol adott időre egy adott országról varrtunk A4 méretű munkákat. A dolog azért volt jó, mert megmozgatta az agyunkat, és a legjobb ami egy öregasszony agyával történhet, ha mozgásra késztetik.
Rend szerint ahogy kiírta az országot, nekem azonnal eszembe jutott róla valami. Aztán nekiültem a keresgélésnek. Nézegettem a neten, a könyveimben, és végiglapoztam tíz évfolyam National Geographyc tartalomjegyzékét, aztán visszakanyarodtam az első ötletemhez, és azt varrtam meg.

 Most PERU volt a téma, és nekem az a mérhetetlen mennyiségű arany jutott eszembe, amit a spanyol hódítók onnan elhordtak, még logisztikailag is komoly feladat volt.

Meg eszembe jutott a vakunya, az a lámaféle, ami a földön a legfinomabb gyapjút hordja, tenyészteni nem lehet, fogságban nem tartható, tehát a befogott, lenyírt, majd elengedett állatok gyapja szinte megfizethetetlen, szivesen elmorzsolgatnék egy picit a markomban, de sose fogok.

Gyönyörű képeket néztem a Machu Pichuról, de azt más szebben meg tudja varrni.

Na és a Nasca vonalak...ez várja a trpuntózást, de valahogy negatívan kell megoldani, mert a vonalak nem kidomborodnak, hanem homorodnak a földben. Ezt is biztos sokan fogják varrni.

Találtam egy légi felvételt a Titicaca tóról, na ezt direkt nekem találták ki, bibirkélés és pancsingolás, na de ki ismeri ezt fel?

Aztán  -mikor a munkám már kész volt, kaptam egy linket, http://www.airpano.com/List-Aerial-
Panoramas.php ez még később is jól fog jönni, az a domboldal nagyon kedvemre való.

De nagyon szépek az ottani népviseletek rikító színei, és mintázata, de ki tudja azt a neonrózsaszínt, lilát, stb megfesteni? (istenem de jó lenne tudni, ők mivel festik a gyapjút?!)

szóval ötelt volt, aztán szokásomhoz híven visszakanyarodtam az első gondolatomhoz, és megvarrtam ezt:



Hajdanában, mikor az indián könyvekből már kinőttem, de még nagyon érdekelt a téma, apám adta kezembe a fenti című könyvet az inkák történelméről. Most a wikipedia segít felidézni Peru (akkori nevén Caxamalca) történetét, amiről ez a rég elveszett könyv szól.
1531-ben Pizarro konkvisztador viszonylag kis számú sereggel kelt át az Andokon,  és az inkák - kultúrnéphez illően -inkább kíváncsian, mint ellenségesen fogadták. Pizarro királyukat Atahualpát túszul ejtette. Atahualpa felajánlotta, hogy életéér cserébe a tróntermet két hónap alatt telehordatja arannyal, és kétszer ezüsttel. (a terem a wikipédia szerint 6.7x5.1 méter volt, és a piros vonalat 2.4 méter magasan húzta meg, tehát kb 75 köbméter arany, és 150 köbméter ezüst volt a tét. (el lehet gondolkozni, hogy ma akár pet palackkal is telehordana-e népe  vezetője életéér egy ekkora termet)
Megindult a népvándorlás, mivel az aranyat -a nap könnye- szinte használati tárgyak készítésére, totemjeik, isteneik megformálására használták, és igen sok van az Andokban, a megadott időre össze is jött a cucc, Pizarro mégis megfojtatta Atahualpát.
Azért hogy valamit adjanak érte a spanyolok, behurcolták a fekete himlőt, ami végleg megpecsételte az inka nép sorsát.
Spanyolországot naggyá tette a hatalmas kincs (na meg a többi gyarmat)  de ugyanakkor el is puhította. Alul maradt az évszázadok alatt az angolokkal vívott vetélkedésben, mivel az angolok az ország fejlesztésére, a spanyolok pedig az ország szépítésére használták fel a gyarmatokról összerabolt értékeket.
Aki Spanyolországban megcsodálja a templomok, és paloták aranyozását, jusson eszébe,
hogy ez az arany honnan származik.

Tehát ezt a kis aranyozott történelmet akartam megvarrni ezzel a munkával, melynek eredetijét a Szépművészeti Múzeum néhány évvel ezelőtti kiállításának anyagában láttam. Technikailag egy kicsit felturbózott és elnagyolt gépi trapuntó, (dupla rétegekkel) és még utólag hátulról szösszel kitömve a domborodás kedvéért.  Terveztem, hogy arany akrillal lefestem, de ez elmaradt, féltem, hogy rontok vele a selyem csillogásán.
Utóirat. miután mentorunk javasolta, hogy inkább aranyozzam, megtettem, és tényleg jobb lett. Ha lúd, legyen kövér, még egy kis csillámporral is megszórtam, ez egy kis patinát ad neki (500 évnyi a patina) 
  


 Egy arany szobor, melyet a Szépművészeti Múzeumban állítottak ki, ami megmaradt a spanyol hódítók után, és nem olvasztották be a spanyolok, hogy a sevillai székesegyház oltárát díszítse.

2013. január 14., hétfő

Új év, új gép.

Na persze hogy a képeket ide-oda tudjam tologatni, az még nem megy, és azt se tudom, hogy hogy fog ez megjelenni, de már ez is komoly eredmény egy ilyen csekély képességű informatikustól, mint én vagyok.

Tehát ez az év, bár még rövidke volt, de eseményekben gazdag. 
Megünnepeltük Zoltán hetvenedik szülinapját. Alsó képen éppen leküzdi a szülinapi tortáját. 


 Tegnap pedig utókarácsonyi játszóház volt nálunk. Máté dolgozik, az alkotók pihennek.

 Moncsi nagyon vigyázott, hogy ne kerüljön a kamera elé, de itt én voltam az ügyesebb.
Itt pedig egy erőművész gyakorol. Atyánk szemöldökét tegnap varrták, nem hozza a  legjobb formáját, de ennek is emléket kell állítani.
Na nem itt, hanem egy képpel feljebb. Ennek a képnek az érdekessége, hogy a kis számjáték, amivel Máté játszik az én nagyapámé volt, és még megvan. (a nagyapám 1892-ben született) A számok 1-15-ig, és egy üres kocka, abban kell tologatni a számokat, hogy sorba legyenek.  Máté a négy és fél évével első látásra egész ügyesen sorba rakta, persze nem minden számot, aztán ami nem ment, azt közölte, hogy most kivesszük, és betesszük, nem tologatjuk. Szóval a probléma megoldóképessége ötös.