2012. december 16., vasárnap

Elkezdődött.

a karácsonyi sütés, bár még van egy bő hetünk addig, de sose lehet tudni mi jön közbe, és ezek az omlós tésztás sütik amúgy is elállnak.
Bevallom, nagyon szeretek süni, de igazán nem tudok kibontakozni, mert engem hizlal, Imre cukros, Kati finyog, hogy anya már megint tömsz!  De a karácsony, az más. Valakik ilyenkor csak megeszik, húsvétkor már alig van belőle.
Most a középen látható kereszttel díszített bigyó történetét mesélem el. Ezt a Mincemeat nevű angol karácsonyi süteményt nagynénémtől tanultam. (mint egy csomó jó dolgot) Látszatra ez nagyon egyszerű valami, omlós tészta korongok bele egy muffinsütő szerű, de inkább talkedlisütőnek mondanám alkalmatosságba, bele a lekvár, tetején másik omlóstészta, kereszt, és kész.
Node a lekvár! Az a mazsolalekvár nem semmi. Nagynéném kb öt évente csinálta, és az utolsó üveg - mivel nagynéném már tíz éve halott, minimum 11, de lehet, hogy több éve vár sorára. Bevallom, már sokszor leszedtem, lecsavartam a tetejét - mennyei áhítat -  aztán visszacsavartam, és visszatettem. Nem, ezt a csodát nem lehet csak úgy egyszerűen elhasználni.  Maga az illat, amit ez a lekvár áraszt, valami mennyei.

Merthogy az összetétele.
75 dkg apró fekete mazsola
50 dkg nagy szemű világos mazsola
50 dkg szárított fekete ribizli (ezt kintről hozta)
22 dkg vaj
75 dkg cukor
1 citrom és egy narancs kicsavart leve, és lereszelt héja
teáskanál fahéj
1/2 reszelt szerecsendió
2.5 dl konyak
1kg reszelt alma-.

Ledarálni, egy hétig naponta megkeverni. Ennyi van a kézzel írt szakácskönyvében.  Hogy meddig kell főzni, meddig nem, vagy egyáltalán kell-e, ki tudja. Minden esetre biztos, hogy én soha megcsinálni nem fogom, még egy tucathoz elég ami maradt, de 2014-ben már csak emlegetni fogjuk.






2012. december 8., szombat

Selyemfestés, avagy vajúdtak a hegyek...

...és szokásuk szerint egereket szültek.
Az az én bajom a hernyóselyem festésénél, hogy annyira nincs tömege, hogy azokat a varázslatokat, amiket más kelméknél, pl a selyemmolinónál, vagy karton anyagoknál szépen meg lehet csinálni: a szinek egymásba folyatását, márványozást, stb, a selyemmel  nem tudom elérni.  Ráadásul procionfestésnél az időfaktor is számít, szép lassan veszi át a kelme a festéket, ami közben alkotó színeire bomlik No én  az időfaktor manipulálására találtam ki egy módszert.
26 éve építkeztünk, és a padlófűtéscsövek maradékait arra használtam eddig, hogy a kertben leszúrtam, hogy hol mi van ültetve. Most, mikor kerestem egy viszonylag kis átmérőjű csövet, ezeket megtaláltam. Kilakoltattam belőlük a döglött gilisztákat, jó párszor áthúztam benne a mosószeres rongyot, és a tiszta csöveket  lehetett használni.

  
A 90 cm széles selymet félbevágtam, szódabikarbónás vízbe beáztattam, a csíkok végére madzagot kötöttem, és egy dróttal belehúztam a csövekbe.


A cső végén beöntött festék szép lassan szivárog be a selyembe, ettől vártam a varázslatot. Van vele némi rendetlenség, de mindezt egy kiszuperált ablakon csinálom, a csempéről meg letörölhető. A végét ledugóztam, aztán a másik végén másik színt öntöttem be.

Az eredmény sajna egyáltalán nem az lett, amit vártam. Semmi márványhatás, a színek ugyan egymásba folytak, de én ennél többet akartam.

Újra kezdtem a megfestett anyagokkal, de nem húztam be az egészet, hanem csak így, és a csőben nem volt a selyem összetömörítve, csak a végeknél - miközben a másik végén húztam, szakaszosan öntöttem a festéket.



Az eredmény: lettek foltok a selymen, de én nem ezt akartam. Így is szép, de én másképp szerettem volna. Arról nem beszélve, hogy ekkora hókuszpókusz ugyanazt az eredményt hozta, mintha egy tálban ide-oda csöpögtetek rá festéket, és hagyom békén.
Lehet, hogy selyemmolinóval vastagabb átmérőjű csővel jó lenne ez a módszer, az is lehet, hogy csak nem kellett volna annyira átáztatni a selymet, vagy nem annyira beletömöríteni, lehetne még kísérletezni, csak túl drága ez az anyag a kísérletezéshez.

2012. december 7., péntek

Könnyű napok, nehéz napok.

Nem tudom más hogy van vele, de én  - különösen, mióta nyugdíjas vagyok, és van időm reggel, - még az ágyban eltervezem, kigondolom, milyen nap előtt állok.
Ha tudom, hogy sok dolgom lesz, nehéz nap előtt állok, hajlamos vagyok tovább az ágyban maradni, nyújtózkodni, gondolkozni, mert ugye éppen elég hosszú lesz még így is a nap. A reggeli elhúzódik, meg kell nézzem a horoszkópom, meg a családtagokét is, mert még aki nincs itt, arról is jó tudni, hogy mi vár ma rá. Nekik is ilyen nehéz napjuk lesz-e mint nekem. Ha ilyenkor Imre valami természetfilmet néz, leülök mellé segíteni, ez része az erőgyűjtésnek. Ha nem tudom eldönteni, hogy mivel is kezdjem, végigülök egy programot a masszázsfotelban,  hátha a gondolataim jobban összerázódnak. Egy kis erőgyűjtő Etka jóga se árt ilyenkor, mert hogy nézne már az ki, ha pont akkor merevednének el az izmaim, mikor ilyen sok dolgom van. Hogy ne csapjanak össze a fejem felett a hullámok, leülök a számítógép elé, a barátnőim leveleiből hátha ihletet merítek, hogy hogy szervezzem meg a napot. Vagy ha nem onnan, akkor a facebookról, de ha a harmadik passziánsz se jön ki, akkor inkább átnyergelek a Fekete Özvegyre.
Mivel közben már ebédelni is kellene, kiszedek valamit a fagyasztóból, milyen jó, hogy van készétel is benne a nehéz napokra, általában töltött káposzta, vagy székely, ezek bizony nem Norbi update-k, utána elnehezül az ember már ebben a korban. Délután már a fényviszonyok nem olyan jók, az ember nem  látja  amit csinál, csak az a vége, hogy otthagyja a port, vagy bonthatja, amit megvarrt. Nem, olyankor már jobb, ha az ember gyúr a vacsorára, esetleg megnéz valami filmet.

Aztán vannak napok, mikor már reggel tudom, hogy ma semmi komoly, lesz időm bőven, hogy a bolondériáimmal foglalkozzak, a rongyaimmal, festegetéssel, ilyesmi. Ilyenkor gyorsabban kipattanok az ágyból, lehúzom az ágyneműt, mert ha már nekem nincs is dolgom, a mosógépnek még lehet, míg teregetem a ruhát, meglátom az  ottfelejtett metszőollót, sitty sutty lemetszem a rózsát, meglátok  a spajzban egy molylepkét, hohó barátocskám rossz helyen keresgélsz, kipakolom a spajzot, nehogy megint egy bontatlan csomag mandula legyen a bűnös, lesúrolom a polcokat. A virágok is elég porosak, kihordom a fürdőkádba lemosni, ha meg  csupasz az ablakpárkány, szinte kínálja, hogy pucoljam meg az ablakokat. Az már csak természetes, hogy nem fogom a létrát visszavinni a sufniba úgy, hogy a függönyöket nem szedem le kimosni. Fő az ebéd,  nem kell ott állni mellette, nem szalad el, beállítom az időkapcsolót, megjárom a várost a bevásárlólistával, még mindig nem járt le. Délután még mindig időmilliomos vagyok, megforgatom a sonkát a páclében, vasalhatóvá száradt a ruha, de jó illata van, élvezet vasalni. aztán már csak azt kell eldönteni, hogy biciklizni menjek-e vagy az uszodába.  Jó kis nap volt így, hogy nem volt semmi dolgom.

Ezt most azért írtam, mert nem volt ma semmi dolgom, kitaláltam a festésnek egy új módját, azzal pancsoltam délelőtt. De csak holnap írom meg, mert egy napot kell álljon a procionban.
 

2012. november 16., péntek

A Nagy Átalakulás

Tehát szétvágtam. Nem mondom, hogy nem volt érdekes érzés belevágni... eszembe jutott, mikor mondják a lányok,  hogy nincs szívem egy szép anyagba belevágni. Hát nekem volt szívem, meg jó erős ollóm is. Mit mondjak, sose lesz kedvenc szórakozásom a táskák gyártása, finoman fogalmazva feszegeti a kényelmi zónámat. Lehet, hogy valahol meg kéne tanulni, nem így a magam feje után. Szerencsére túl cifra ahhoz a táskák palástja, hogy díszítést rakjak rá - mivel nem is volt itthon semmim - így nagyon egyszerűek lettek. 
Először egy válltáska készült. 



Ne izgulj szatyorka, mindjárt jön a váltás-ka.


Az oldalakat frissen gyártottam, nem a quiltből szabtam. Tetszett nekem ez az egyszerű tűzés. Azoknak ajánlom,akinek nincs tűzőtalpa, sima talp, csak forgattam az anyagot alatta.



Lett még egy neszi és tok a fényképezőgépnek.

itt együtt az egész
És még mindig maradt ennyi felvágni  való. Szerintem jobban mutat táskának, mint falon. Kérek véleményeket. Bár visszavarrni nem fogom, sőt újra felvágni se.

2012. november 5., hétfő

NEM SZÉP

Mégis felteszem az előző bejegyzésben megkukucskálható munkám menetét, mivel az elmúlt héten sok minden kiderült róla. 
1./ Nem felel meg a modern quilt kategória feltételeinek. Hogy mi felel meg a kategóriának? Ez: www.themodernquiltguild.com  Tehát a jövő évi országos pályázatra nem küldhetem.

2./ Egy hete lóg a falon,  és minél többet nézem, annál inkább látom, hogy NEM SZÉP. Az eredeti tervemnek megfelel, de egyre inkább hajlok azt érezni, hogy egy faliképnek nem elég érdekesnek lenni,  amit mindig látunk, ami szem előtt van egy lakásban, és a díszítés a funkciója, annak bizony szépnek kell lenni. Itt viszont túl sok a sötét, és az egész meglehetősen lehangoló. Ezért úgy döntöttem, hogy halálra ítélem. Még nem most, még maradhat egy darabig a halálsoron, mert most nincs rá időm, de ha lesz, szétvágom, és táskát csinálok belőle.

Tehát most jöjjön a technikája, mert az volt, ami engem megfogott, ami foglalkoztatott, ami az ihletet adta, amiért az egész elkészült. 

Tehát egy 120X60 cm-es molinó alapra rajzoltam ezeket az alakzatokat, és színes kiemelővel rá, hogy hova akarok ilyen félvirágszerű mittudoménmiket varrni. 

a szabálytalan három-négy és ötszögekre tagolt idomok oldalait megszámoztam, nehogy összekeverjem őket. Amikor mégis eltévesztettem, és a hátoldalra varrtam fel a cápafogakat, akkor ilyen lett. 
Amikor jól volt varrva, akkor ilyen.




Itt pedig tűzés után. A tűzés élvezetes volt, ajánlom a kezdőknek is, nem kell gondolkozni rajta, csak igyekezni kell a párhuzamost tartani. Blokkonként tűzve, szélén indítva, közép fele haladva.

Tehát ilyen. Most még. Majd jelentkezek, milyen lesz azt átalakulása. De majd lesz neki utódja. Mert a fejemben már van más ezzel a technikával, ami SZÉP.

2012. október 24., szerda

Kukucska

Így néz ki a most készülő munkám elrontott blokkja, amikor véletlenül nem színére, hanem visszájára varrtam fel a foltokat. Azért teszem fel, hogy megnyugtassam az aggódókat, hogy későn írtuk ki a pályázatot, és nem lesz idő májusig megvarrni a munkákat. A másik ok, hogy majd tudjam, hogy mikor is készült. Mert mire publikus lesz, már azt is el fogom felejteni, hogy én csináltam.
Jut eszembe egy kedves vicc. Érettségi találkozót szerveznek a fiuk.
10 éves találkozó. Hol csináljuk? Menjünk az Arany Kakasba, ott vannak a legnagyobb csöcsű kiszolgálólányok
20 éves: Menjünk az Arany Kakasba, mert isteni a kaja.
30 éves: Menjünk az Arany Kakasba, mert ott van diétás menü  is.
40 éves: Menjünk az Arany Kakasba, mert ott a rámpán fel lehet tolni a tolókocsit.
50 éves: Menjünk az Arany Kakasba, mert ott még sose voltunk.

2012. október 16., kedd

Golyóálló burberry táska


Hajdanában danában, harminc, de inkább negyven évvel ezelőtt, mikor megboldogult nagynéném küldözgette  Londonból a csomagokat, kaptunk egy igazi, hamisítatlan burberry kabátot ami kb olyan márka a kabátok közt, mint a Ferrari a kocsik közt. Éltem párja, akinek már az is kiöltözés számba ment, ha a melegítőjét farmerre cserélte, nem igazán tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy felvegye, ismeretségi körömben pedig hiába kerestem egy elszegényedett angol lordot, aki értékén kezelte volna ezt a remek darabot, így a kabát felkerült a sufni legfelső rúdjára, amit csak egy ágasvégű két méteres bottal lehet elérni, vagyis ami ott van, az már majdnem el van temetve. 

De csak majdnem, mert most úgy gondoltam, kellene már valami táskát csinálni, ami  nekem igen nagy kihívás, és lepiszkáltam a helyéről ezt a csoda-kabátot. Már a szétbontás se ment valami könnyen, vágni pláne nem, mert olyan sűrűn szövött az anyaga, hogy az olló alig viszi. Ennél csak a golyóálló kevlár lenne nehezebben vágható, no de ez az angol esők ellen készült. 

Be kellett hozzá szereznem három erős drapp zipzárat,   mert bár egy fióknyi különböző zippem van, de ide valami komolyabb kellett, elvégre is minden lánc erősségét a leggyengébb láncszem határozza meg, belefeccölöm a munkát, aztán szétmegy a zipzár,   no ne.  Egy drapp volt összesen ebben a méretben a város két röltex üzletében, de mit nekem, vettem még két fehéret, nem azért van ötféle festékem, hogy be ne tudjam festeni. A Colombusból volt terrakotta, homokszín, és négerbarna. Válogathattam. 
A terrakottával kezdtem, ettől pöspöklila lett a zipp, gyorsan víz alá, szerencsére kijött belőle minden lila. Aztán a homokszín, ez semmit nem fogott meg a szövött részén, viszont a fogója drapp lett. Ekkor eszembe jutott, hogy át van impregnálva valamivel, nekiestem szappannal és kefével, majd újra kezdtem a festést a négerbarnával. A szövött részen semmi, de a zipp fogai négerbarnák lettek. (ld második kép) 


Nem kis célokat tűztem magam elé: legyen neki külső zippes zsebe, és két rekesze, külön bejárattal. Azt meg se számoltam, hogy ez azt jelenti, hogy egy varrással kell a következő rétegeket összevarrni:  
két réteg külső zseb
két réteg a kéder takarója
két réteg+a vlies a táska elsülső fala
két réteg+merevítő+vlies az oldala
Na és hab a tortán, hogy jó erős legyen,  nem az eredeti  kockás bélésével béleltem, hanem saját erős anyagával. Férceléshez laposfogó kellett, hogy ki tudjam húzni a nagy keservesen belebökött tűt. 

Mit mondjak, három nap kemény munka volt, szegény Berninám előtt le a kalappal, hogy majdnem olyan legyen, mint a bolti, amit ipari géppel csinálnak. (persze csak majdnem) Örülök, hogy nincs a sufniban több burberry kabát, így nem esek többször kísértésbe.  


2012. október 14., vasárnap

A Mátyás templom -a Határtalanulra

Az idei év pályázati kiírását úgy döntöttem kihagyom. A témák jók voltak (Magyarország várai, templomai, A londoni olimpia, és Viseletek volt a három téma) de most élvezni akartam a nyarat, meg egyébként is muszáj nekem mindenütt ott lenni? 
Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy a Mátyás templom gyönyörűséges faragott díszeit vajjon hogy lehetne zsinórokkal ábrázolni. El voltam veszve. Mert ha egyszer egy technika befészkeli magát az agyamba, akkor az már nem hagy nyugton. 
Először is kellett egy képet keresni a gugliban.  Ezer kép van fenn a Mátyás templomról, de ami elég közeli, hogy a részleteket is hozza, az kicsi darab.  Ami távolabbi, hogy rajta legyen az egész munka jövendőbeli képe, az nem elég részletes. No mire összemostam a kettőt az agyamban, kiderült, hogy az egyik képet délelőtt, a másikat délután fotózták, az árnyék egyiken jobbról, másikon balról esik. No de még ott nem tartunk. 

Kezdtem a tetőzeten. Gondoltam, ha ezt meg tudom csinálni, a többi már menni fog. Körömnyi selyemdarabkákat varrogattam fel egy anyagra tetőcserépszerűen, és az eredmény igen fellelkesített. Addigra már - mivel minden szabad percemben zsebemben voltak a fehér, és ekrü színű horgolócérnáim, fonalaim, - tekintélyes mennyiségű körmönfont zsinórom gyűlt össze, hogy nekifoghassak.  

 A négy egyforma ablak mintázatával mit mondjak, igen megkínlódtam. Hogy valamennyire - még átlós rövidülésben is egyforma legyen.
 A zsinórok felvarrásával nemkülönben. Kézzel próbáltam, reménytelen volt. Géppel se könnyű. Van 12-es zsinórvarró talpam, de azzal csak az egyenes zsinór ment, itt pedig tekeregni kellett mindenfelé. Végül úgy csináltam, mintha tűznék az óraüveg talppal, és egy gomb segítségével próbáltam a köríveket tartani -nem túl sok sikerrel.
 Rengeteget bontottam, és rengeteg tűt törtem, és kb a felében voltam, mikor már tudtam, hogy nem ez lesz életem főműve, de már túl sok munkát feccöltem bele, hogy feladjam.

Nem vártam érte díjat, de addig is, míg a zsűri véleménye megérkezik, a sajátom:

Az ötlet csillagos ötös.
Tervezés hármas
Kivitelezés kettes.
Kudarctűrő képesség csiszolása minden képzeletet felülmúló.



És itt a zsűri véleménye. Bár mindössze harminc munka volt, de sok nagyon ütős, istenemre nem irigyeltem a zsűritagokat, mikor itt sorrendet kellett felállítani. De ezt a fából vaskarika mondatot sehogy nem értem. Ha a kivitelezési ötletek nagyszerűek (mármint hogy selyemből csináltam a majolika cserepeket, zsinórból a kőcsipkét, nehéz selyemből az ablakokat, ) akkor ennek az együttese miért nem hozta meg a kívánt hatást? Ha nem hozták a kívánt hatást, nem voltak nagyszerűek, ha viszont nagyszerűek voltak, akkor hozták.
Lehet, hogy nekem is le kéne ragadni a pamutvászonnál?






2012. október 11., csütörtök

Idei bakancslistámon...

...szerepel egy jó kis gombázás. Kicsit késve indultunk, ebéd után,  és sok időt elment fölöslegesen a gátoldal csiborászásával - eredménytelenül - lilatönkűnek még a boszorkányköreit se találtuk. Háromnegyed négyre értünk kedvenc kiserdőnkbe, fél ötkor viszont már a sűrű erdőben olyan rosszak a látásviszonyok, hogy abba kellett hagyni a keresést. De ez alatt a rövid idő alatt megtelt a kosaram. Főleg fenyő-érdesnyelű-  és vajtinórúval, mind rá se  fért a képre. Lila pereszke egyetlen darab volt, rizike -amiből itt igen sok szokott lenni, még (vagy már? ) egyetlen szem se volt.  De megérte a negyven kilométer bicajozást.

2012. október 9., kedd

A kert-újratöltve


Mivel a gröbenzelli kiállításra kiküldött Kert című munkámat ott kinn megvették, az idei Határtalanul foltvarrós fesztiválra nem tudom elküldeni. No hogy nézne már az ki, hogy pont az enyém hiányozzon a kollekcióból, nosza, megvarrtam még egyszer. Apró gond volt, hogy csak két hetem maradt rá, miután megtudtam, hogy kiállítják, és közvetlenül a másik lábam viszérműtéte után voltam, de ez nem tántorított el. A technika ugyanaz volt, de teljesen úgy nem tudtam megcsinálni. Viszont állítom, hogy nagyon unalmas valamiből másikat csinálni. Istenem milyen lehet az élete azoknak, akik szalag mellett dolgoznak?




2012. szeptember 10., hétfő

Nagy Gyaloglás

Mivel egy hét, és fekvésre ítél a bal lábam műtétje, ki kell használni ezt a gyönyörű időt. A Bükkbe indulunk, a már bejárt utakra, csak azt az apróságot hagyom figyelmen kívül, hogy nem vagyok edzésben. Az úszás, meg a bicikli nem pótolja a gyaloglást, így aztán lihegek, míg a csipet csapat többi tagja -a Tátrán izmosított lábaikkal - könnyedén veszi a meredekeket, míg én a tüdőm majd kiköpöm. 

 Az őszi kikerics. És ami még szebb, hogy itt még zöld a fű, nincs barnára száradva, mint otthon.  
 Találunk egy lódarázsfészket. Csak messziről zoommolok rá, igen kellene szaladni, ha megzavarnánk a benne lakókat. Leginkább a habcsóktortámra hasonlít, csak nem lapokban sült, és már bepiszkolódott.
 A papírgyártól indultunk, a Gulicka, Fehérkőlápa volt az útvonal, majd megcsodáltuk Bükkszentkeresztet, hogy ez a kis hegyi falu hogy fejlődik. Évente találunk egy új utcát, ami most épül.  Felkaptatunk a legmeredekebb dombra...
...hogy lenézhessünk. Délután két óra, és még bő három óra hazafelé. De megérte, nagyon szép volt.

2012. szeptember 9., vasárnap

XL

Negyven éve volt egy kemény órám. De tényleg csak egy. A szülésznő megkérdezte, hogy fogják hívni. Kati. És ha fiú lesz? akkor is Kati. Hát születhetett más, mint Kati? Remélem, az LX-es tortáját is én fogom sütni húsz év mulva.

2012. szeptember 1., szombat

Tiszadob-Andrássy kastély

Milyen volt az idei augusztus?  Ha egy szóval kell mondanom, száraz. De annyira száraz, hogy a Tisza már majd eltűnik. Az erőműnél a kis kőtörő gáton száraz lábbal lehet átmenni a szigetre, pedig ez a kis gát normál vízállásnál nem is látszik, hogy van.
Az év talán utolsó szabadvízi fürdését a tiszadobi strandra tervezzük.  A Tisza mellékága a homokos parttal kellemes, pláne, hogy  a sulyom taposóaknaszerű termései se fúródnak a talpunkba. A víz felső öt centijét átmelegíti a még mindig erővel sütő nap, de az éjszakák már hidegek, lejjebb kimondottan hideg a víz. Különös érzés a hátamon lebegni, és vigyázni, nehogy beljebb érjen a lábam, mert ott igen zima van. Mintha egyszerre fürödnék meleg és hideg vízben.
Hazafelé megnézzük a frissen renovált Andrássy kastélyt. Gyönyörű! Szívet melengetően szép ez a frissen megszépített asszimetrikus épület.  Csak kívülről gyönyörködhetünk, a felhasznált 1.7 milliárd ennyire volt elég. Remélem előbb utóbb a belsejét is megnézhetjük.





Az évszázados tiszafákat derékban visszavágták, ugyanígy a sövénylabirintust is. Remélem, szakemberek csinálták, nem ötletszerűen, hanem a megújulás esélyével.

2012. augusztus 26., vasárnap

Keresztutak

Keresztutak volt a címe az Európai Quilt Szövetség ez évi pályázatának. Méret 20x50 centi. Nagyon nem tudtam, hogy az életben milyen keresztutak  nehezítik, vagy könnyítik az életünket, amit ebben a méretben ábrázolni is tudnék. 
Aztán úgy adódott, hogy közvetlen környezetemben nemrégen zajlott egy súlyos betegség, a tüdőrák. Végiggondoltam a történetet, ami naponta lejátszódik bennünk, a nélkül, hogy tudnánk róla: naponta kb harminc sejtünk indul hibás szaporodásnak. Ekkor jönnek a fehérvérsejtek, amik hopp, felfalják a hibás sejtet. Az esetek 99.9999%-ban. De van 0.00001 %, amikor nem ismerik fel a fehérvérsejtek a hibás osztódást, a daganatsejt pedig éli világát, növekszik kedvére, keresztezve életünk fonalát. 
Tehát a keresztút duplán van jelen életünkben, a nélkül, hogy tudnánk róla. Először mikroszkópikus méretben, majd  - szerencsétlen esetben -  terveinket a betegség keresztezi. 
Ezt próbáltam az alábbi munkával  képbe hozni.



A vörösvértestek, és a fehérvérsejtek.
Az érfalak

A nyirokcsomók fala.

Az érben a sejtek
Az érpályából, ill nyirokcsomóból kilépő fehérvérsejtek megtalálják a daganatsejteket. (ezeket nem ábrázoltam másnak, mint az egészségest, épp ezért nehéz a dolguk a felismerésnél. Csak a sejtmag sötét) 
A kész munka. 
Csak az a kérdés, hogy lesz-e valakinek ideje elgondolkozni rajta. 

Utólagos bejegyzés. Volt alkalmam végignézni a 18 ország 360 munkáját, mit mondjak, nagyon szép munkák voltak, de a zöm ugyanígy nemigen volt első ránézésre érthető, mint az enyém. De volt egy tündéri. az olaszoké közt találtam. Miniatűr gépi hímzés. Remélem nem baj, ha ide teszem.