2018. november 1., csütörtök

Halottak napi megemlékezés - a magam módján.

Anyai nagyapám egy nagyon finom úriember volt, nagy gavallér. Ha valahova elutazott,  nagyanyám mindig kapott tőle valamit. Így aztán a hadifogságból se jött haza üres kézzel - pedig nem a szomszédban raboskodott, hanem Kínában. Ezt a madarat hozta nagyanyámnak, amit valamelyik hadifogoly társa faragott. Több mint egy évig tartott az útja hazafelé, mindvégig hátizsákjában a madárral. Hogy ne jöjjön üres kézzel.
A sasmadár - eredetileg asztali cigarettakínáló, feje levehető volt, benne a cigaretta - a kb száz év alatt, mióta kifaragták,  sok mindenen átment,  csőre letört, szeme kiesett, jól-rosszul meg lett preparálgatva, ragasztgatva. De legfőbb értéke az út amit megtett nagyapám hátán.


Másik két régi tárgyam egy generációval a madárnál is idősebb. Ez a két sárgaréz dísz nagyanyám elmondása szerint az ő nagyanyja konyhájában lakott, mivel nagyanyám 1899-ben született, tehát ezek kb a 19. század közepéről származhattak. Én az ötödik generáció vagyok, aki szidolozza, nem csoda, hogy néhol már lukas. A története pedig, hogy anno hajdanán egy úrinő még a férje előtt se ejtett ki olyan szavakat, mint menzesz. Ha tehát a nehéz napok jöttek, ősanyáim ezt úgy adták ősapáim tudtára, hogy Jehan, és Yseult (kik lehettek, ki tudja) ilyenkor egymásnak hátat fordítva lettek a falra akasztva. Nem így,

hanem így.



És van még egy száz éves abroszom is. Ez apai nagyanyámé volt, 1910-ben volt az esküvőjük, a szine már eltűnt, de Bajusz Ilona nagyanyám saját kezűleg varrt  monogramja ott van.


No én most nagyanyám abroszával terítek az ebédhez, délután pedig a madaram kap egy kis méhviaszos ápolást, Jehant, és Yseultot pedig kiszidolozom. Így emlékezek azokra az őseimre, akiknek már nem tudom hol porlanak a csontjai, de valahol a génjeimben benne vannak.

2018. március 28., szerda

Tiszavirágzás márciusban.

49 éve vagyok tiszaújvárosi lakos. Na jó, leninvárosi, tiszaszederkényi, de az egy és ugyanaz. És még soha nem láttam tiszavirágzást. Pedig mindent megtettem érte. Junius 1-15 közt minden este elzarándokoltam ( ha nem is minden nap, és minden évben, de nagyon sokszor) a Tiszához, üldögéltem, álldogáltam, hol egyedül, hogy társaságban, volt, hogy láttam is kérészeket, de annyit soha, hogy ne lehetett volna megszámolni őket. Hát ez nem virágzás. Mikor már degeszre ették magukat rajtam a szúnyogok, hazajöttem, és a Facebookon elolvastam, és megnéztem a képeket, hogy micsoda virágzás volt itt is és ott is, csak pont ott nem, ahol én kerestem.

Most a nyugdíjas kör megkért, hogy varrjak valamit a Tiszavirág nyugdíjas kör jubileumi ünnepére, amit ajándékba adunk. Mi mást varrhatnék, mint a tiszavairágzást A gugliban megnéztem róla minden létező képet, és elkezdtem keresni a hozzávalókat a rongyaim közt. Elsőre kiesett a szekrényből egy darab, ami egy régi rongyfestéskor a törlőrongy volt, és soha nem gondoltam, hogy ez valamire is jó lesz, foltos, ronda, barna, zöld kék, de legfőképp semmi, ahol nem törültem le vele semmit. Na ez pont mint a víz, amiben tükröződik a nap, a fák, ez meg az. A hártyás szárnyakhoz akár fehér harisnyanadrág is lehetett volna, de elolvadt volna a vasaló alatt volt viszont  átlátszó hernyóselyem, még egy kis kétoldalas vetex is megadódott, felvasalgattam az anyagokat, és kinyirbálgattam. Na ennél unalmasabbat alig lehet elképzelni, ráment egy fél napom. Kesztyűbélést tettem az alap alá, és elkezdtem rávasalgatni a törzseket, körbe varrogattam barnával, aztán a szárnyakat, először még vigyáztam, hogy szimmetrikusak legyenek, de lejjett, ahol nagyobb volt a nyüzsgés, és közelebb van, ott már ezzel se törődtem, vasaltam varrtam egyre nagyobb izgalommal, és ez lett belőle. Meg vagyok vele elégedve.

Viszont. Néztem ezt a sok képet. Közelieket is a kérészekről. Hát ezek valami nagyon rusnya férgek. Pont mint egy repülő gyerekméretű lótetű. És már olyan nagyon nem is vagyok kíváncsi a virágzásra. Inkább megvarrom magamnak is egy példányban, és azt fogom nézegetni.