2012. január 31., kedd

A kommunizmus hét csodája

l. csoda: Mindenkinek volt munkája
2. csoda: Mindenkinek volt munkája, de senki nem csinált semmit.
3. csoda: Senki nem csinált semmit, de a terv mégis 100 %-ra teljesült.
4. csoda: A terv 100% ra teljesült, mégse lehetett semmit kapni.
5. csoda: Nem lehetett semmit kapni, mégis megvolt mindenkinek mindene.
6. csoda: Mindenkinek mindene megvolt, mégis mindenki mindent lopott.
7. csoda: Mindenki mindent lopott, mégse hiányzott soha sehonnan semmi. 







2012. január 24., kedd

Már megint a piromániám






 még biztos nem is az utolsó. De nem baj, mert még József Attila is megmondta, hogy valami nagy nagy tüzet kéne rakni, hát én raktam. A heidelbergi innovatív pályázatra szántam, de nem ezt küldöm, így feltehetem.   

2012. január 23., hétfő

Géptelenül

Tíz nappal ezelőtt a számítógépem jobblétre szenderült. Bekrepált. Pontosabban csak úgy, mondat közben kikapcsolt. Néhányszor még vissza tudtam kapcsolni, de aztán már azt se. Igen öregecske gép már, én 18 évesre saccoltam, de a Szakértő szerint annyi nem lehet. Minden esetre én már vagy nyolc éve örököltem  a fiamtól, és már ő is használta elég sokáig,  el kellett készüljek a legrosszabbakra, vagyis hogy nem fog sikerülni az újraélesztése. Egy új gép nem is mint anyagi kiadás jelenti a legrosszabbat, de hogy fogom én azt megszokni? Zoltán elvitte a Szakértőhöz (unokaöccse, informatikatanár) aki bekapcsolta, de valahogy másképp, és minden oké volt. De nem mertem hazahozatni, mert ismerem magamat, hogy itt tuti nem fog működni, járasd még és ha egy hétig jó lesz, hazajöhet. Hazajött. És sikerült összedugdosnom amiket kellett,    nekem már ez is óriási sikerélmény volt, hát még amikor megszólalt a szignál.... :-))))))) Mennyei hang.

De ez a tíz napocska elég furán telt. Először rájöttem, hogy függő vagyok, mert igen nagyon hiányzott, hogy ideüljek mellé. Mert ugyan én azt gondoltam, hogy csak a hulladék időmet, perceket töltök mellette, de most kiderült, hogy igen sok fennmaradó időm lett hirtelen. 

Hát mit is csináltam ebben a hirtelen megszaporodott szabad időmben? Mert  a megszokott sütés-főzés-mosás-vasalás-bevásárlás-takarítás-jövés-menés-annyira nem tölti ki a napot, hogy ne érezzem a hiányát. 



Tehát elmentem gombászni. Merthogy a téli fülőke itt nő tőlem 1-2 kilométerre. Az én kapcsolatom a gombával nem merül ki abban, hogy megfőzöm, és megeszem, nálam ennél többről van szó. Hajdan kipróbáltam, hogy  ha egy kellően nedves gombácskával végigtörlöm az arcom, igen jó tonizáló hatása van. Mikor ezt a gombás topikon megírtam, mosolyogtak. Aztán egy mikológus talált egy cikket egy amerikai szaklapban egy egyetemi tanárnőről, akinek szakterülete a gombák kozmetikai felhasználása,  ami szerint a jövő kozmetikumai a kalapos gombák. Igaz én nem tudom, mi a tudományos neve ezeknek a vegyületeknek, de ez a bőrömet nem igazán érdekli, mikor kényeztetem vele. 

De nem csak ezt fedeztem fel, hanem azt is, hogy a gomba főzőlevébe áztatott ezüst és réztárgyak gyönyörűen kifényesednek. Azóta nálam a szidolozást az váltja fel, hogy a gombát -öreget, evésre használhatatlant, kukacosat,  és a tönköket is -  megfőzöm, és a levébe öt percre beáztatom ezeket a tárgyaimat. Példának ez a kancsó, a fotó nem hozza ugyan elő, de nagyon szép lett. 
No de a gombázás, meg az ezüstpucolás megvan egy délután, a többi időben sapkákat kötöttem. És az érdekesség kedvéért pancsingoltam rájuk egy kis gyapjút.  Én ugyan mindenféle sapkát utálok, legalábbis magamon, de jól elvoltam vele. 
Ja, és befejeztem egy faliképemet (kép nincs róla, pályázatra szánom) és varrtam védőhuzatokat a Vacsy légszivattyúmra, amit karácsonyra kaptam, és hogy egyformák legyenek, a konyhai robotgépre is, és mivel maradt az anyagból, csináltam hét telefontokot. Azért hetet, mert a hetedik lett olyan, amilyennek az elsőnek lenni kellett volna, hiába, az apróságok varrása nem az erősségem. 
És beüzemeltem az aloe vera boszorkánykonyhámat. Sok tövem van, és jó nagy, vastag levelei is, így gyártottam belőlük finom kenceficéket.  Ehhez kikaparom a levelekből a zselét, és botmixerrel jól szétzutyálom. A hajregeneráló ezzel kész, az arcápolóhoz teszek kb harmada nivea softot, és azzal is megmixelem. Ez testápoló is egyben, hadd fogyjon, mert lévén nincs benne tartósító, nem áll el sokáig. 
Hó még egész télen összesen ennyi esett. Azóta is nyomozom, hogy mi lehetett az az autó, ami a ház előtt fordult meg, és ezeket a nyomokat hagyta. De jó ötlet lehet Valentin napra.

Ja és a legjobb volt az elmúlt napokban két könyv. Az egyik Jennifer Weiner  Egy cipőben. Amerikai bestsellertől nemigazán várok nagy gondolatokat, viszont a jellemábrázolásai sziporkázóan szellemesek. Kellemes olvasmány volt.
A másik Alison Weir: Lady Jane Egy nagyon jól megírt történelmi könyv VIII Henrik korából, és az őt követő vérgőzös időkből. Szerkesztése áttekinthetővé, és érthetővé teszi a sokfelé ágazó történetet, és bár a fedőlapon az van, hogy aki nem sír a végén, az szívtelen, nem lehet meghatottság nélkül olvasni egy könyvet, aminek az első oldalán a főhősnő a kivégzését várja.

Hát így múlattam az időt számítógép nélkül.









2012. január 9., hétfő

Két kép, és slussz?

Két képnél többet nem tudok feltenni, Vajjh miért nem?

Az a kettő a kevésbé szép oldala a "természetnek" Szemétsziget a Tiszán.

Az év első természetfotói.

Mármint tőlem. ezek az iciri piciri téli fülőkék olyan picik voltak, hogy még hagytam nőni őket.

2012. január 7., szombat

Mert elmúla a karácsony, de nem múla el a...

...a beigli. Volt az eredeti szöveg. Mi módosítottuk, nálunk nem múla el a flamenco sálak kötése. Íme néhány új. 





És emlékeztetőül, hogy milyen összevissza világ van, tegnap egy béka ült a járdán, nem igazán értettem, mit keres ott. A hagymás növények kidugták a hajtásaikat. 
És egész ősszel egy darab gombát nem találtam, erre ma, jan. 7-én mikor elmentünk megnézni, folyik-e még valami a Tisza medrében, téli fülőkét találtunk a Tisza partján. Le nem szedtük, se zacskó, se kés nem volt nálunk, de holnap visszamegyünk, és gombás csicsókakrémleves lesz belőle. A Tisza vízállása olyan alacsony, hogy a stégek és a kinn hagyott halászladikok a levegőben lógnak a parton. 

2012. január 6., péntek

Habcsóktorta

Maradék tojásfehérjéim feldolgozására, (és Zoltán születésnapjára) sütöttem ezt a habcsóktortát. Mivel ennek a receptjét nem találtam a gugliban, csak ennél sokkal bonyolultabbakat, leírom.
Hozzávalók: lapokhoz: 6 tojásfehérje, 30 dkg cukor, pici só.  
Krémhez: 2 tojásfehérje, 12 dkg cukor, 10 dkg étcsokoládé, 20 dkg vaj.

A hat fehérjéből a cukorral kemény habot verünk, majd az előre kivágott sütőpapírra felkenjük, kis hőfokon (kb 100 fok) légkeverési üzemmódban  megszárítjuk a lapokat. Utána a papírt lehúzzuk róla. 
Két fehérjét a cukorral gőz fölött keményre verünk.
Másik edényben a csokit elolvasztjuk, beletesszük a vajat, ha elolvadt, a habhoz keverjük. Majd félretesszük, és kihűlés után megdolgozzuk a habverővel. Rákenjük a lapokra. 
Elvileg még a 69-et tejszínhabbal  rá kéne nyomni, ahogy a 68-at, 67-et, stb, de...Vagy nyomhatnék bele egy hatvanas égőt, meg kilenc gyertyát, de nem gyerek már. Így marad, és majd egy 69-es évjáratú aszúval leöblítjük. 





2012. január 4., szerda

Kalandozásom Bubifóliában.

A nuno filcezéshez szükségem van két darab 200x100 centis légpárnás fóliára, magyarul buborékfóliára. Mivel már régen használom őket, igen viseltesek.  Nem azért, mert kipattogtatom belőlük a levegőt, pedig de szeretném, de türtőztetem magam. Csak hát a használatban elöregszik.
 Az eredeti fóliáimat a lányomtól kaptam, aki a munkahelyén a szemétből szedte ki, de azzal adta át, hogy anya, az állásommal játszok, ilyet tőlem többet ne kérj. Mit mondjak, rémálmaim rémálma, hogy miattam kirúgják lopás miatt a lányomat, no de semmi gond, itt vagyok a műanyagok városában, körbevéve mindenféle műanyaggyártó cégecskékkel, nem lesz gond a beszerzése.
Első utam a Polipack KFT-hez vezetett, ahol roppant készségesen közölték, hogy 150 méteres egy tekercs, hányat kérek?  Mert levágni, azt sajnos nem tudnak, csak így árulják. De próbáljam meg a műanyagboltokat.
A városban több műanyagbolt van, de még ahol leltároztak, ott is nagyon készségesen irányítottak tovább, a műszaki boltokba, ahol csomagolóanyagként biztos találok. Több üzletet megnéztem, de csak polisztirol habból készült formákat mutattak, és dobozokat, de próbáljam meg a Jabilt. Ez egy nagy összeszerelő üzem,  ahol rengeteg bubifólia érkezik beszállításnál. A biztonsági őr nagyon készséges volt, megmutatta a szemetes konténereket - távolból -  a lopások megelőzésére zárt láncú a göngyöleg megsemmisítés, ahogy leszedik darálják, és úgy kerül a zárt, csak gépek által nyitható konténerekbe a fólia is. Komoly.
A kínai boltokat is megnéztem, de ők  dobozokban kapnak mindent,   a zöldségeseknél találtam fóliát, de bubi nélkül, és kicsi darabokban.
Rám esteledett, mire visszaértem az Ipari Parkba, mert egy kedves eladó felvilágosított, hogy a bubifóliát ott gyártják, a Laplast üzemben,  biztos le fognak vágni nekem egy négy méteres darabot. Az üzem már zárva volt, biztos csak egy műszakban dolgoznak.

De rengeteget tanultam a nap folyamán.

Olyan boltokat találtam, amiknek létezéséről eddig fogalmam nem volt.
Olyan kedves, és készséges emberekkel találkoztam, hogy elhatároztam, hogy ha egyszer nagyon magányos leszek, és emberi szóra vágyok, csakis bubifóliát megyek keresni.
Némi halvány bepillantást kaphattam arról, hogy milyen szigorú és szervezett élet folyik egy nagyüzem kapuin belül.
Megtudtam, hogy Bay Zoltán utcának hívják az utat, ahol én a territóriumomra menet nap mint nap elbiciklizgetek. (Bay Zoltán magyar feltaláló volt, 92 évig élt, naná, hogy Amerikában, a fotoelektronsokszorosítót, és a Föld-Hold radart ő találta fel)

Csak még bubifóliám nincs.

2012. január 2., hétfő

Új év

Ezt a blogot azért írom, hogy ne vesszenek el az emlékek, tehát valami kis összegzés kéne, hogy milyen is volt a 2011.
Rossz volt.
Eltemettük a sógoromat, és Imre unokaöccsét.
55 éve barátnőm barátnőmön komoly műtétet hajtottak végre, egy tüdőszegmensét el kellett távolítani, de szerencsére már majdnem tökéletesen a régi.
Imre egészségi állapota leginkább egy cirkuszi artistaszámhoz, a tányérpörgetéshez hasonlít, akinek öt tányért kell pörgetni, és valamelyik mindig le szeretne esni. De megúsztuk egy kórházzal, és egy majdnem kórházzal.
Eltűnt a régi blogom.Nagyon rossz érzés volt. Mintha az emlékeimet vitte volna el egy betörő.

Nem volt olyan rossz.
Mert igaz, hogy nem másztam meg a Rysit, se a Krivánt, és nem mertem fejest ugrani se, de ezek nélkül valahogy kibírtam.
Kb 270 percet töltöttem az unokámmal három részletben, és bár ez idő nagyobbik részében  a szülei foglalkoztak vele,  de volt egy perc, mikor nem figyeltek rá, és megfogta a kezem, és úgy jöttünk fel az emeletre. 14 lépcső.
Most már igazán nyugdíjas vagyok, csak helyettesíteni ugrottam be, és ha néha valaki megkér valamire. De nagyon furcsa volt, különösen az első hónapok, mindig úgy éreztem, valamit elfelejtettem. Valahova nem mentem el. Valaki kimaradt. És ha a temető kapuján új gyászjelentést láttam, felháborodtam, hogy hogy mer meghalni, mikor én azt se tudtam, hogy beteg.

Jó volt.
Mert az idén se költöttem egy fillért se gyógyszerre, annál többet uszoda és szaunabérletre, termál belépőre, és jógára. Meg egyáltalán, felfedeztem a jógát, amit azért kerültem egész életemben, mert nem tudok törökülésben ülni,  és azt hittem, a nélkül nem is lehet, De lehet. És igaz, hogy nem sikerült egy kilótól se megszabaduljak, de legalább nem is szedtem fel semmit.
Sok szép helyen jártam, és ahova menni is alig kell, itt a közelben is olyan szépségeket találtam, ami mellett örülök, hogy nem mentem el.
Érdekes emberekkel találkoztam, sőt  régi ismerősöknek is találtam olyan új oldalát, amit nem ismertem.
Élveztem a hobbimat, és abban is találtam új felfedezni valókat.
Visszataláltam az olvasáshoz, és igaz, hogy sok szecska közt, de nagyon jó könyveket olvastam. Igaz, szándékomban állt ezekről azon frissiben írni a blogon, de ez valahogy elmaradt. Hát most az emlékezetesebbekről.

Máté Angi: Mamó.
Erről már a régi blogban is írtam. Megható kis könyvecske egy szegény kislány szemével a világ, aki próbál mindenben valami nagyon szépet látni. Aki megtanít, hogy most élsz, ne várd meg, hogy a dolgok jobbra fordulnak, most hozd ki belőle amit csak lehet. Ezt a könyvet minden gyerekekkel foglalkozó pedagógusnak, óvónőnek, védőnőnek, mindenkinek el kellene olvasni.

Paulinyi Tamás: Bólébál.
Csodás tragikomikus életrajz arról, hogy hogy lehet felnőni, emberré válni egy alkoholista anya gyerekeként, és hogy lehet szeretni, mindenek felett, kritikátlanul szeretni. Mikor elolvastam újrakezdtem. Mert olyan a stílusa is, hogy minden mondatát újra kell ízlelgetni, csócsálgatni,  élvezni.

A nagy felfedezés Paul Auster. A tetszés sorrendjében, amihez sikerült hozzájutnom: Holdpalota, Láthatatlan, Brooklyni balgaságok, A végső dolgok országában, Illúziók könyve, Máról holnapra. Nagy hiba volt, hogy ezeket a felfedezés örömében egymás után faltam fel, nem szabad. Csak csipegetve, egyenként. Közben valami lájtos Rosamunde Pilcher. A kontraszt kedvéért. Imádtam, hogy Austernél akinek nincs pénze, az éhezik. Kukázik. Készül éhen halni. Pilchernél vékonyabb szeletekre vágja a lazacot. Pilcher szereplői tökéletesek. Ha mégse, az csak a paletta színesítésére szolgál. Auster úgy ír a legbizarrabb, átlagembernek felfoghatatlan testvérek közti sexualitásról is,  hogy azt éreztem, igen, ez nem is történhetne másképp, ez így tökéletes. Mint az amerikai Pen Klub elnöke, nyilván elismert író. Remélem egyszer rákacsint a Nobel díj. (voltak az idén olvasott könyvek közt Nobel díjasok is, már a nevüket is elfelejtettem)

Hrabal: Őfelsége pincére voltam. Hrabalnak nem minden könyvét szeretem, de amit szeretek, azt nagyon.

Jane Juska: Sex és nyugdíj. Ez más kategória. Két nagyon jó humorral megírt könyv az öregasszonyok magányosságáról. Az írónő komoly veszélyt vállal, mikor hirdetést ad fel, hogy sexpartnereket keres vén fejjel, kitéve magát megaláztatásoknak, hogy aztán a történetekből egy nagyon jó humorral megírt könyv szülessen. Ha lehet, a második kötet még jobb,  - ami ritkaság ha második bőrt is lehúznak egy rókáról, - de ez azoknak az embereknek a története, akikkel az első könyv kapcsán megismerkedett. Érdemes elolvasni.

Paolo Giordano : A prím számok magányossága. A könyv nagyon jó. Bár folyton vártam az optimista fordulatot, a matematikában nincs optimizmus, csak törvények vannak, és a két gyerekkorban sérült szereplő magányossága feloldhatatlan, mint ahogy a prím számok is csak önmagukkal és eggyel oszthatók.

Hát most így utólag, hirtelen csak ennyi jutott eszembe az elmúlt évről.

Jövő évre sok rosszat jósolnak. Világvége, államcsőd, hogy csak az enyhébbeket mondjam. De minden évben azért eszünk karácsonykor libamájat, mert jövőre már nagyon szegények leszünk. Aztán mégse.