2012. január 2., hétfő

Új év

Ezt a blogot azért írom, hogy ne vesszenek el az emlékek, tehát valami kis összegzés kéne, hogy milyen is volt a 2011.
Rossz volt.
Eltemettük a sógoromat, és Imre unokaöccsét.
55 éve barátnőm barátnőmön komoly műtétet hajtottak végre, egy tüdőszegmensét el kellett távolítani, de szerencsére már majdnem tökéletesen a régi.
Imre egészségi állapota leginkább egy cirkuszi artistaszámhoz, a tányérpörgetéshez hasonlít, akinek öt tányért kell pörgetni, és valamelyik mindig le szeretne esni. De megúsztuk egy kórházzal, és egy majdnem kórházzal.
Eltűnt a régi blogom.Nagyon rossz érzés volt. Mintha az emlékeimet vitte volna el egy betörő.

Nem volt olyan rossz.
Mert igaz, hogy nem másztam meg a Rysit, se a Krivánt, és nem mertem fejest ugrani se, de ezek nélkül valahogy kibírtam.
Kb 270 percet töltöttem az unokámmal három részletben, és bár ez idő nagyobbik részében  a szülei foglalkoztak vele,  de volt egy perc, mikor nem figyeltek rá, és megfogta a kezem, és úgy jöttünk fel az emeletre. 14 lépcső.
Most már igazán nyugdíjas vagyok, csak helyettesíteni ugrottam be, és ha néha valaki megkér valamire. De nagyon furcsa volt, különösen az első hónapok, mindig úgy éreztem, valamit elfelejtettem. Valahova nem mentem el. Valaki kimaradt. És ha a temető kapuján új gyászjelentést láttam, felháborodtam, hogy hogy mer meghalni, mikor én azt se tudtam, hogy beteg.

Jó volt.
Mert az idén se költöttem egy fillért se gyógyszerre, annál többet uszoda és szaunabérletre, termál belépőre, és jógára. Meg egyáltalán, felfedeztem a jógát, amit azért kerültem egész életemben, mert nem tudok törökülésben ülni,  és azt hittem, a nélkül nem is lehet, De lehet. És igaz, hogy nem sikerült egy kilótól se megszabaduljak, de legalább nem is szedtem fel semmit.
Sok szép helyen jártam, és ahova menni is alig kell, itt a közelben is olyan szépségeket találtam, ami mellett örülök, hogy nem mentem el.
Érdekes emberekkel találkoztam, sőt  régi ismerősöknek is találtam olyan új oldalát, amit nem ismertem.
Élveztem a hobbimat, és abban is találtam új felfedezni valókat.
Visszataláltam az olvasáshoz, és igaz, hogy sok szecska közt, de nagyon jó könyveket olvastam. Igaz, szándékomban állt ezekről azon frissiben írni a blogon, de ez valahogy elmaradt. Hát most az emlékezetesebbekről.

Máté Angi: Mamó.
Erről már a régi blogban is írtam. Megható kis könyvecske egy szegény kislány szemével a világ, aki próbál mindenben valami nagyon szépet látni. Aki megtanít, hogy most élsz, ne várd meg, hogy a dolgok jobbra fordulnak, most hozd ki belőle amit csak lehet. Ezt a könyvet minden gyerekekkel foglalkozó pedagógusnak, óvónőnek, védőnőnek, mindenkinek el kellene olvasni.

Paulinyi Tamás: Bólébál.
Csodás tragikomikus életrajz arról, hogy hogy lehet felnőni, emberré válni egy alkoholista anya gyerekeként, és hogy lehet szeretni, mindenek felett, kritikátlanul szeretni. Mikor elolvastam újrakezdtem. Mert olyan a stílusa is, hogy minden mondatát újra kell ízlelgetni, csócsálgatni,  élvezni.

A nagy felfedezés Paul Auster. A tetszés sorrendjében, amihez sikerült hozzájutnom: Holdpalota, Láthatatlan, Brooklyni balgaságok, A végső dolgok országában, Illúziók könyve, Máról holnapra. Nagy hiba volt, hogy ezeket a felfedezés örömében egymás után faltam fel, nem szabad. Csak csipegetve, egyenként. Közben valami lájtos Rosamunde Pilcher. A kontraszt kedvéért. Imádtam, hogy Austernél akinek nincs pénze, az éhezik. Kukázik. Készül éhen halni. Pilchernél vékonyabb szeletekre vágja a lazacot. Pilcher szereplői tökéletesek. Ha mégse, az csak a paletta színesítésére szolgál. Auster úgy ír a legbizarrabb, átlagembernek felfoghatatlan testvérek közti sexualitásról is,  hogy azt éreztem, igen, ez nem is történhetne másképp, ez így tökéletes. Mint az amerikai Pen Klub elnöke, nyilván elismert író. Remélem egyszer rákacsint a Nobel díj. (voltak az idén olvasott könyvek közt Nobel díjasok is, már a nevüket is elfelejtettem)

Hrabal: Őfelsége pincére voltam. Hrabalnak nem minden könyvét szeretem, de amit szeretek, azt nagyon.

Jane Juska: Sex és nyugdíj. Ez más kategória. Két nagyon jó humorral megírt könyv az öregasszonyok magányosságáról. Az írónő komoly veszélyt vállal, mikor hirdetést ad fel, hogy sexpartnereket keres vén fejjel, kitéve magát megaláztatásoknak, hogy aztán a történetekből egy nagyon jó humorral megírt könyv szülessen. Ha lehet, a második kötet még jobb,  - ami ritkaság ha második bőrt is lehúznak egy rókáról, - de ez azoknak az embereknek a története, akikkel az első könyv kapcsán megismerkedett. Érdemes elolvasni.

Paolo Giordano : A prím számok magányossága. A könyv nagyon jó. Bár folyton vártam az optimista fordulatot, a matematikában nincs optimizmus, csak törvények vannak, és a két gyerekkorban sérült szereplő magányossága feloldhatatlan, mint ahogy a prím számok is csak önmagukkal és eggyel oszthatók.

Hát most így utólag, hirtelen csak ennyi jutott eszembe az elmúlt évről.

Jövő évre sok rosszat jósolnak. Világvége, államcsőd, hogy csak az enyhébbeket mondjam. De minden évben azért eszünk karácsonykor libamájat, mert jövőre már nagyon szegények leszünk. Aztán mégse.





















2 megjegyzés:

Fernel írta...

Köszönöm!
Ez a legjobb összegzés mindazok között, mit olvastam :D
Az utolsó mondat az nagyon megült poénnak :D
Hiába, no, én csak a jót, a szépet akarom látni, tudomásul venni.
Szeretteidnek és neked: jót, jobbat, még jobbat!

Még sok sok összegzést szeretnék olvasni tőled!
Vagyis élek, látok, nem kellett eladni a gépemet, és még az internetet is ki tudom fizetni :D

Zazálea írta...

remekjókat olvastál,Márta néni,egy csomót közülük én is 2011-ben olvastam,még a megítélés is hasonló:o)