2014. december 8., hétfő

Karácsonyi történetem.

Nagyon jó napom van. a napok óta tartó szürkeség mintha kezdene oszlani, a felhők vékonyodnak, sőt mintha a nap is ki kibukkanna pár percre.

Selymet festek. Óriási izgalomban, mert konkrét terveim vannak a jövő évi pályázatra., A festés mindig lutri, nagyon könnyen egész más sikeredik mint szeretnénk, de most ez is pont az, amit elképzeltem. Az igzgalomban túl korán húzom le a gumikesztyűm, az egész kezem szürke, de nem baj, kenyér, kalács a fagyasztóban, nem kell dagasztani.

Hogy kisértésbe se essek, hogy túl korán szedem ki  az ecetes vízből a selymeket, felkapom kissé viseltes dzsekimet, és elbiciklizek a városba a felnőtt játszótérre. Minden napos szórakozásom, ha kicsit jobb idő van, hogy 10-10 percet mozgok ezeken a jó kis szereken, a végére jólesően elfáradok.

Hazafele be kell ugorjak a Tescoba ecetér, mert mind elhasználtam ami itthon volt. A Tesco előterében piros mellényes önkéntesek adományokat gyűjtenek. Nagyon egyszerű, vásárolj valamit, és tedd be a kosarukba. Tavaly elfelejtettem, és mivel semmi nem volt a kosaramban, ami nélkülözhető, a kávémat tettem bele. Idén megnézem, miket raknak mások. Még oda se lépek, egy mellényes önkéntes óvón nyujtja kezét a cuccok felé: Jajj nénike nem, ezeket még most gyűjtjük, ne tessék válogatni, majd felírjuk a néni nevét is...
Le vagyok forrázva. Három ezerér veszem az ecetet, és nem száraz tésztát, meg olajat, hanem szaloncukrot, stollent, dobozos kekszeket rakok a kosarukba.
Hazafele elhatározom, hogy a lepukkant dzsekimet kidobom. Kiszedem a naftalinból a tíz éve megörökölt, de még sose volt rajtam perzsabundámat. Karácsonyig már csak abban fogok bemenni a városba. Mondjuk azt nem tudom hogy a bicajomra hogy fogok benne felszállni.

2014. december 5., péntek

Az újjáélesztett kiselefánt

Ez a kis elefánt már öt éves, és most sikerült Kati barűátnőm jóvoltából újra megnézni ezt a csodát. Még most is elhomályosul a szemem.
https://www.youtube.com/watch?v=gZRuO1YSZis

2014. november 9., vasárnap

Októberi emlékeztető.

Most látom, hogy még nem írtam Kelemérről. Meglátogattuk mikológus barátnőmet egy jó kis gombázás reményében, mondjuk gomba sok nem volt, de már maga az élmény, hogy egy ilyen gombatudorral járni az erdőt, akinek minden a kisujjában (sőt a mikroszkópjában)  van.
A Kis és Nagy Mohos felé vettük az irányt, kisérővel, mert ez a tőzegláp olyan védett természeti terület, hogy még Shrekk is megnyalná az ujját utána.
 A vénséges vén mesebeli tölgyfa. Itt volt valami etyepetyéje a tündéreknek.
                                                  Ez a tőzegláp.
                                                  Itt pedig a fiatalember átment a túloldalra, és megmutatta, hogy inog a talaj, ha mozog rajta.
 
A falu határában találtam ezt a szépséget. Nem csak nálunk van szép faragott ereszalja. Kár, hogy fehérre befestették. (igaz, ha nem fehér, nem veszem észre, mert messze volt az úttól)
 
 
Azért itthon a gátoldalban megvolt a kajagombászás is, kedvenc lilatönkű peereszkt szedtünk Katival két alkalommal. Mivel már jártak előttünk pár nappal, és a nagyokat leszedték, nekünk ezek a tökéletes kis bubucok maradtak. De ezt is elég volt hazaszállítani.

 
Na meg még mi is amit nem hagyhatok ki: hát a 2cellos. Ez a két fiu valami fergetegesen csellózik,két ördög. Egész nap hallgatom őket. Nem tudom megúnni. Remélem rákattanva bejön.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A Határtalanul-on jártunk.

Az idei Határtalanul  nem csak a folktvarrás idei legnagyobb rendezvénye, de ünnepi is, mert a céh az idén volt 25 éves. Így nem csak az idei pályázati munkák vannak kiállítva, hanem a 25 év legszebb munkái is, a tavalyi díjnyertesek, a Modern Műhely munkái, sok külföldi quilt, szóval látnivaló annyi, hogy befogadása meghaladja a felvevőképességemet. (Na meg a fényképezőgépemét is, mert mire a pályázati munkákhoz érek, lemerül. No ezeket majd a céh honlapján meg tudom nézni.


 Fő kedvencem Vidák Margitka Örök nő munkája tulipánokban elbeszélve.

 A szivem szakad meg, ha nem olvasható a szöveg a tulipánok mellé, mert az a lényeg.
 Ki vannak állítva a céhlevelek gyűjteményei is. Hosszas keresésre megtalálom a magamét, olyan rég vagyok céhtag, nem tudtam hol kell keressem. Jó magasan volt, nem éles a kép, de örülök, hogy ezt a blokkot nem csinálta más senki, pedig biztos van tán ezer munka is. (na jó. 900)

De foltosok közé menni nem csak ünnepelni jó, hanem mert olyan jó mikor az ismerősök hátbaveregetnek, annyi mindenkivel találkozok, és beszélgetek, még ha felének a nevét se tudom. Az ember feltöltekezik, és kiköltekezik. És hazafele már tervezi a jövő évi pályázatra szánt munkáját. Most megint nagy kedvem van varrni. Előzetes kukucska ebből a nagyon vidám takaróból, amit februárban félretettem, de most nagy kedvem lett elővenni, és folytatni.

 céh honlapján majd meg tudom nézni. A régiek közül néhány gyönyörűség.

2014. november 5., szerda

Meghívóm


Derkovits Kulturális Központ Tiszaszederkényi Művelődési Háza



H A M A R I I M R É N É
A varázslatos selyem
egyedi technikával készült textilképek kiállítása

2014. november 4. (kedd) 17.00 óra

Látogatható: 2014. november 29-ig a Tiszaszederkényi Művelődési Ház nyitva tartási idejében

(3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.)

No ez a meghívó felrakás nem jött össze. Túl nagy. Valaki biztos le tudná kicsinyíteni, de az nem én vagyok. A fotók se akarnak ideérni, amike a barátnőm igért, így aztán beszámolok a saját képek segítségével, mielőtt elfelejteném az egészet.

Szóval kiállításom van a művelődési házban. Nekem. Mártanéniazeris-nek. Kigondolom, hogy hány kép fog felférni, de kiderül, hogy még vannak üres falak, haza a többiér, lassan csupaszodnak a falaim, bár az ágyneműtartó még nem ürült ki. Egész komoly anyagnak van helye, és két tárlóban még a kulturaquiltek java is elfér. Igyekszek úgy csinálni a dolgokat, ahogy láttam a nagyoktól, minden kép mellé szöveget írok(már csak azért is, mert amíg olvassák, addig nézik) teszek ki tapogatáshoz selymet, és újzélandi gyapjút, süteményeket sütök, és a recepteket is mellé rakom, ahogy hajdan Terikétől tanultam. A megnyitón illene beszélni, de az nekem tuti nem menne, hát felolvasom az ezer éves tanulmányomat a foltkór patológiájáról. Pont mikor oda érek, hogy "házasélete megszűnik, mert reggel túz, este varr, és a ritkán előforduló intím pillanatokban férjét zavarja, hogy az inch-et próbálja centiméterre átszámolni" na ekkor kezd venni a helyi Tv. De szerencsére az ötven másodperces rövid hírekben vagyok, csak épp megvillanok.
A műsor után tartok egy kis bemutatót a tűzésből, mikor melléülök jut eszembe, hogy illett volna kicsit gyakorolni, mert fél éve nem csináltam, de ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni.
Szóval szép volt, jó volt, mindenki nagyon szeretett engem,  nem potyogtak le a quiltek a paravánokról, a süti is majdnem elfogyott, a sálam csak egy kicsit állt idétlenül, Zoltán se morgott, hogy öltönyt kellett vegyen, a foltvarrók dalát is elénekeltük, egész jó volt a kórus,  és sok áradozást írtak a látogatók a vendégkönyvbe, majd a végén lefotózok pár oldalt.
 

 
 
 
 
Na belőlem annyi van, ami itt a gép mellett látszik.







 
 

2014. október 27., hétfő

Szászváron nunóztunk.

Még tavasszal kaptam a felkérést Vidák Margitkától, hogy tanítsam a nuno filz technikát Szászváron. Szászvár istentelen messze van, pont annyira, mint mi onnan,  de Margitka az én szememben csupa nagy betűs név, és a nunozást imádom, és már jó rég nem volt részem benne. Félreteszem gyermekkoromtól kisérő rémálmaimat az utazásról, mert mindig azt álmodtam, hogy lemaradok, eltévedek, rossz vonatra szállok, tehát zsigerből utálok utazni.

Az Elvira ponthu oda-vissza betéve a fejemben van, és találok egy olyan járatot, amivel csak kétszer kell átszállni, ha Miskolcról indulok, és röpke hat óra alatt ott leszek. Az úton minden klappol, míg majdnem Dombovárnál a mellettem ülő idős hölgy elveszti az eszméletét. Se légzés, se pulzus, falfehér, szeme nyitva, pofozgatom, locsolgatom,és mire felfogom, hogy nincs hely az újraélesztéshez, kezd valami életjelet mutatni. Négyéves kisunokájával utazik, egy bűbájos legény, aki megszeppenve, de átül egy másik utas ölébe, a vonat áll, míg a mentők megjönnek, addigra ki tudom faggatni a mamit, van öt olyan betegsége, amiből egy is elég lenne, hogy ne utazzon egy négyéves gyerekkel, a mentősök nem engedik tovább a vonattal, és a legfontosabb, hogy a férjét ne hívják fel a mobilról, nehogy megijedjen. Ezren vagyunk a vonaton a négynapos ünnep kezdetén, állunk, ez a legfontosabb. Végül egy fiatal pár vállalja, hogy bekíséri a nénit a kórházba, egy másik utas pedig majd átadja a kislegényt Pécsen a nagypapának. Az emberek csodálatosak.

Az meg pláne, hogy a Bátaszéki csatlakozás megvárja a pécsi IC-t, hurrá. Utastársam jelzi majd, ha le kell szálljak, mert a párás ablakon semmit nem látni. Sikeresen landolok -  a nagy semmi közepében. Hol van itt Szászvár?    Végül körbeforgok, és a szügyig érő felhők alatt találok pár házat. Ez volna a nagyközség Faluházzal, Közösségi házzal?
 
De kiderül, hogy minden oké, a völgyben ott a nagyközség. Kiadós séta után megtalálom a lányokat is, így:

Két napja varrnak, mint a megszállottak, reggel óta, vacsoraidőben révetegen felemelik a fejüket a munkájukról, nem, vacsorát nem kérnek, enni otthon is tudnak, és nyomják még hajnali háromig. Hiába, a foltvarró valami különleges élőlény, valahol a homo ludens, és az ufó közt. Enyém a harmadik nap, a gyapjút, selymet egységcsomagokban kapják a lányok, és van bőven plusz gyapjú, ki-ki választhat szineket. Nagyon bátran használják a szineket, és szárnyal a képzelőerő, az eredmény pedig engem is lenyűgöz.
Feszült figyelem, semmi lazsálás..Meg is van az eredménye, mert mindenkinek összeházasodik a gyapjú a selyemmel.




Gyúrták kézzel-lábbal.

Margitka közben elintéz ezt-azt, de a lába mozog. És néhány az elkészültek közül.




Másnap egy kedves kiállítás nyílik a vitt, és az ott készült munkákból. A vitt munkák eladók, beárazva, és nagyon remélem, hogy arra fog vinni néhány arab olajsejk útja, és a befolyt összegből jövőre is együtt lehetünk.




A hazafelé út igen zsúfolt, a négynapos ünnepek után, de nem gond, helyjegyem van. Csatlakozásra van negyed órám, éppen bemondják, hogy a kedves utasoktól elnézést kérünk a tíz perc késésér, hát én elnézném, ha a Hernád IC masinisztája is elnézi, és megvár. Sovány disznó vágtában csörtetek át a tömegen a kilences vágánytól az egyesig, és épp az utolsó lépcsőt  sikerül elkapnom, de még a peronra se ér a lábam, indulunk. Gödöllőig tart, míg az oda-visszatömegelő emberek közt megtalálom a hetedik kocsiban a helyem, persze ülnek rajta, ezzel a fáradsággal az utolsó kocsiban is leülhettem volna. Leroskadok, és a nagy ijedségre előveszem az ásványvizemet. A kupak ahogy megmozdítom kilő, és az egész környezetemet beteríti. Attól kezdve nem szerettek annyira.

Summa summárum: a foltosok világa egy csodálatos világ. A nuno egy csodálatos technika. A MÁV-ról ezt még annyira nem tudom elmondani.







2014. október 13., hétfő

Gombafesztivál Bükkszentkereszten


Tegnap bicikliztünk, ma gyalogolni fogunk. Bükkszentkereszten gombafesztivál van. Ez a papírgyártól, ahol a kocsit hagyjuk oda-vissza már kicsit sok lenne nekem, tavaly elhatároztam, hogy ez az utolsó ilyen hosszú út volt, tehát felfelé busszal megyünk. A vásári sokadalom közepébe érkezünk, a zenészek járják a kirakodóutcát. Sok képet nem csináltam, de ez érdekes, a méhész nem csak a mézet hozta, hanem a dolgozókat is. :

Nagyon sok gombát állítanak ki a miskolci gombászok, a bőség zavarával küzdök, befogadni nem tudom ezt a sok ismeretlen gombát, de remélem, hazafelé találunk mi is.
Gyönyörű az őszi erdő.
 
 
A szürke tölcsérgomba így áll szépen sorba a fotózáshoz. bár ezek kissé túlfejlett példányok, az igazi kis bubucokból, a kis fiatalkákból is volt bőven:
 
És még egy kép az új játékunkról, most fedeztük fel a városban a felnőtt játszóteret. Ha mind az öt gépen legyűrünk tíz percet, egész kellemes fáradtság lesz az eredmény:
 
 
 
 
 
 
 
 

2014. október 11., szombat

Gyönyörű ősz

Ilyen októbert decemberig el tudnék viselni. 26 fok, és fényvédővel bekenve indulunk biciklizni.
Az útvonal ugyanaz a megszokott, de lehet megszokni ezt a végtelenséget?  
 

Holnap önkormányzati választás. Még a természetben is megy a kampányolás. A Vásárhelyi Emlékműnél fotózom ezeket a gombákat, ugyanaz a légyölő galóca, egyik piros, a szociknak, másik narancssárga a fideszeseknek.
 
 
 
 
 
a vadszőlő felment a tölgyekre. szerencsére nem kell róla szüretelni, mert felköthetné az alsót, aki utána akar mászni.Kattanásra megnő a kép
Gomba tömegével a kedvenc erdőcskémben. Kár, hogy nem ehetők, csak afféle szemétgombák. Egyetlen ehető darabot se találtunk.


A szabadstrandon olyannyira nincs élet, hogy a fű is kinő a homokból. A túlpart.
 

Visszafelé kicsit megcifrázzuk az útvonalat, átmegyünk a pontonhídon a Tiszán, és a túloldali körgáton jövünk haza. Ez plusz tíz kilométer, de az idő isteni, igaz a gát itt nincs aszfaltozva, kicsit rögöcsös, itt aztán tényleg csak az őstermészet van, egyetlen csorda a látóhatáron.
Kesznyétennél kötünk ki, itt folyik a Takta a Sajóba. Innen már csak kb öt kilométerre vagyunk, letérünk az aszfaltról a földútra, ha eddig nem lett volna elég göröngyös, itt a munkagépek csinálják az utat. Kicsit összetörve, kicsit lepirulva, de alaposan feltöltődve érünk haza.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2014. szeptember 30., kedd

Szeptember végi vegyes emlékeztető

Volt egy kis biciklizés a jógásokkal. Ezen az úton, a gáton bicajozok nap mint nap, de kellemesebb, ha többen vagyunk. A gát aljában éppen egy kis bemelegítő mozgáshoz készülődünk.

 A kis csapat egy része.
És nehogy leadjunk valamit a rengeteg mozgással, ettünk egy kis haltepertőt.
Ez már másnap készült. Mivel ilyen gyönyörű idő ki tudja meddig lesz még, elvonatozunk Pestre, és megnézzük a Budai Várat, de főleg a Mátyás templomot, mert már nagyon régen tervezzük.
 Lélegzet elállító.
 Mit megdolgoztam vele, míg hasonlítani kezdett. Mármint a faliképemen, amit három éve varrtam.
Ez a belső ablak volt az utolsó kép, addigra lemerült az aksim. Pedig de szerettem volna a Várbazár nyilvános WC- ajtajának a belsejét lefotózni! Egy mondat öt nyelven a várról, mikor ki építette. Pont annyi idő elolvasni, míg kipisilem magam. Remek ötlet.
Gyönyörű nap volt. Többször fogunk felülni a vonatra, elvégre nyugdíjas jegyünk van, és ilyen szépségekért érdemes.

Ez pedig a bizonyság, hogy már a Vadóccica se olyan vadóc. De megkülönböztetni nem tudom őket. De nem is fontos.