2014. október 27., hétfő

Szászváron nunóztunk.

Még tavasszal kaptam a felkérést Vidák Margitkától, hogy tanítsam a nuno filz technikát Szászváron. Szászvár istentelen messze van, pont annyira, mint mi onnan,  de Margitka az én szememben csupa nagy betűs név, és a nunozást imádom, és már jó rég nem volt részem benne. Félreteszem gyermekkoromtól kisérő rémálmaimat az utazásról, mert mindig azt álmodtam, hogy lemaradok, eltévedek, rossz vonatra szállok, tehát zsigerből utálok utazni.

Az Elvira ponthu oda-vissza betéve a fejemben van, és találok egy olyan járatot, amivel csak kétszer kell átszállni, ha Miskolcról indulok, és röpke hat óra alatt ott leszek. Az úton minden klappol, míg majdnem Dombovárnál a mellettem ülő idős hölgy elveszti az eszméletét. Se légzés, se pulzus, falfehér, szeme nyitva, pofozgatom, locsolgatom,és mire felfogom, hogy nincs hely az újraélesztéshez, kezd valami életjelet mutatni. Négyéves kisunokájával utazik, egy bűbájos legény, aki megszeppenve, de átül egy másik utas ölébe, a vonat áll, míg a mentők megjönnek, addigra ki tudom faggatni a mamit, van öt olyan betegsége, amiből egy is elég lenne, hogy ne utazzon egy négyéves gyerekkel, a mentősök nem engedik tovább a vonattal, és a legfontosabb, hogy a férjét ne hívják fel a mobilról, nehogy megijedjen. Ezren vagyunk a vonaton a négynapos ünnep kezdetén, állunk, ez a legfontosabb. Végül egy fiatal pár vállalja, hogy bekíséri a nénit a kórházba, egy másik utas pedig majd átadja a kislegényt Pécsen a nagypapának. Az emberek csodálatosak.

Az meg pláne, hogy a Bátaszéki csatlakozás megvárja a pécsi IC-t, hurrá. Utastársam jelzi majd, ha le kell szálljak, mert a párás ablakon semmit nem látni. Sikeresen landolok -  a nagy semmi közepében. Hol van itt Szászvár?    Végül körbeforgok, és a szügyig érő felhők alatt találok pár házat. Ez volna a nagyközség Faluházzal, Közösségi házzal?
 
De kiderül, hogy minden oké, a völgyben ott a nagyközség. Kiadós séta után megtalálom a lányokat is, így:

Két napja varrnak, mint a megszállottak, reggel óta, vacsoraidőben révetegen felemelik a fejüket a munkájukról, nem, vacsorát nem kérnek, enni otthon is tudnak, és nyomják még hajnali háromig. Hiába, a foltvarró valami különleges élőlény, valahol a homo ludens, és az ufó közt. Enyém a harmadik nap, a gyapjút, selymet egységcsomagokban kapják a lányok, és van bőven plusz gyapjú, ki-ki választhat szineket. Nagyon bátran használják a szineket, és szárnyal a képzelőerő, az eredmény pedig engem is lenyűgöz.
Feszült figyelem, semmi lazsálás..Meg is van az eredménye, mert mindenkinek összeházasodik a gyapjú a selyemmel.




Gyúrták kézzel-lábbal.

Margitka közben elintéz ezt-azt, de a lába mozog. És néhány az elkészültek közül.




Másnap egy kedves kiállítás nyílik a vitt, és az ott készült munkákból. A vitt munkák eladók, beárazva, és nagyon remélem, hogy arra fog vinni néhány arab olajsejk útja, és a befolyt összegből jövőre is együtt lehetünk.




A hazafelé út igen zsúfolt, a négynapos ünnepek után, de nem gond, helyjegyem van. Csatlakozásra van negyed órám, éppen bemondják, hogy a kedves utasoktól elnézést kérünk a tíz perc késésér, hát én elnézném, ha a Hernád IC masinisztája is elnézi, és megvár. Sovány disznó vágtában csörtetek át a tömegen a kilences vágánytól az egyesig, és épp az utolsó lépcsőt  sikerül elkapnom, de még a peronra se ér a lábam, indulunk. Gödöllőig tart, míg az oda-visszatömegelő emberek közt megtalálom a hetedik kocsiban a helyem, persze ülnek rajta, ezzel a fáradsággal az utolsó kocsiban is leülhettem volna. Leroskadok, és a nagy ijedségre előveszem az ásványvizemet. A kupak ahogy megmozdítom kilő, és az egész környezetemet beteríti. Attól kezdve nem szerettek annyira.

Summa summárum: a foltosok világa egy csodálatos világ. A nuno egy csodálatos technika. A MÁV-ról ezt még annyira nem tudom elmondani.







3 megjegyzés:

Az álmok valóra válnak írta...

Jó volt olvasni Márta néni. Hiába a foltos előtt nincs akadály ahova elakar jutni oda el is jut haza meg már olyan mindegy, ha állni is kell addig is vissza gondol a szép napokra rögtön jobb is állni mint ülni:)

Márta néni azéris írta...

Nem kellett állni, sőt. Egy huszonéves pasi két méteres lábai voltak körülöttem, a kapucnija alatt ült inkognitóban, igaz a lábaitól nem tudtam kimenni pisilni, de az vígasztalt, hogy mikor lesznek az én fáradt lábaim ilyen társaságban...Sajnáltam, hogy a kapucnija mögött nem látta attrakciómat, ahogy felszuszakoltam a bőröndömet arra az istentlen magas poggyáztartóra, ilyen produkciót nem láthat akármikor.

Abile írta...

Jó volt újraátélni a tábort a Te szavaiddal Márta néni! Köszönöm az élménybeszámolót! :)