2012. december 16., vasárnap

Elkezdődött.

a karácsonyi sütés, bár még van egy bő hetünk addig, de sose lehet tudni mi jön közbe, és ezek az omlós tésztás sütik amúgy is elállnak.
Bevallom, nagyon szeretek süni, de igazán nem tudok kibontakozni, mert engem hizlal, Imre cukros, Kati finyog, hogy anya már megint tömsz!  De a karácsony, az más. Valakik ilyenkor csak megeszik, húsvétkor már alig van belőle.
Most a középen látható kereszttel díszített bigyó történetét mesélem el. Ezt a Mincemeat nevű angol karácsonyi süteményt nagynénémtől tanultam. (mint egy csomó jó dolgot) Látszatra ez nagyon egyszerű valami, omlós tészta korongok bele egy muffinsütő szerű, de inkább talkedlisütőnek mondanám alkalmatosságba, bele a lekvár, tetején másik omlóstészta, kereszt, és kész.
Node a lekvár! Az a mazsolalekvár nem semmi. Nagynéném kb öt évente csinálta, és az utolsó üveg - mivel nagynéném már tíz éve halott, minimum 11, de lehet, hogy több éve vár sorára. Bevallom, már sokszor leszedtem, lecsavartam a tetejét - mennyei áhítat -  aztán visszacsavartam, és visszatettem. Nem, ezt a csodát nem lehet csak úgy egyszerűen elhasználni.  Maga az illat, amit ez a lekvár áraszt, valami mennyei.

Merthogy az összetétele.
75 dkg apró fekete mazsola
50 dkg nagy szemű világos mazsola
50 dkg szárított fekete ribizli (ezt kintről hozta)
22 dkg vaj
75 dkg cukor
1 citrom és egy narancs kicsavart leve, és lereszelt héja
teáskanál fahéj
1/2 reszelt szerecsendió
2.5 dl konyak
1kg reszelt alma-.

Ledarálni, egy hétig naponta megkeverni. Ennyi van a kézzel írt szakácskönyvében.  Hogy meddig kell főzni, meddig nem, vagy egyáltalán kell-e, ki tudja. Minden esetre biztos, hogy én soha megcsinálni nem fogom, még egy tucathoz elég ami maradt, de 2014-ben már csak emlegetni fogjuk.






2012. december 8., szombat

Selyemfestés, avagy vajúdtak a hegyek...

...és szokásuk szerint egereket szültek.
Az az én bajom a hernyóselyem festésénél, hogy annyira nincs tömege, hogy azokat a varázslatokat, amiket más kelméknél, pl a selyemmolinónál, vagy karton anyagoknál szépen meg lehet csinálni: a szinek egymásba folyatását, márványozást, stb, a selyemmel  nem tudom elérni.  Ráadásul procionfestésnél az időfaktor is számít, szép lassan veszi át a kelme a festéket, ami közben alkotó színeire bomlik No én  az időfaktor manipulálására találtam ki egy módszert.
26 éve építkeztünk, és a padlófűtéscsövek maradékait arra használtam eddig, hogy a kertben leszúrtam, hogy hol mi van ültetve. Most, mikor kerestem egy viszonylag kis átmérőjű csövet, ezeket megtaláltam. Kilakoltattam belőlük a döglött gilisztákat, jó párszor áthúztam benne a mosószeres rongyot, és a tiszta csöveket  lehetett használni.

  
A 90 cm széles selymet félbevágtam, szódabikarbónás vízbe beáztattam, a csíkok végére madzagot kötöttem, és egy dróttal belehúztam a csövekbe.


A cső végén beöntött festék szép lassan szivárog be a selyembe, ettől vártam a varázslatot. Van vele némi rendetlenség, de mindezt egy kiszuperált ablakon csinálom, a csempéről meg letörölhető. A végét ledugóztam, aztán a másik végén másik színt öntöttem be.

Az eredmény sajna egyáltalán nem az lett, amit vártam. Semmi márványhatás, a színek ugyan egymásba folytak, de én ennél többet akartam.

Újra kezdtem a megfestett anyagokkal, de nem húztam be az egészet, hanem csak így, és a csőben nem volt a selyem összetömörítve, csak a végeknél - miközben a másik végén húztam, szakaszosan öntöttem a festéket.



Az eredmény: lettek foltok a selymen, de én nem ezt akartam. Így is szép, de én másképp szerettem volna. Arról nem beszélve, hogy ekkora hókuszpókusz ugyanazt az eredményt hozta, mintha egy tálban ide-oda csöpögtetek rá festéket, és hagyom békén.
Lehet, hogy selyemmolinóval vastagabb átmérőjű csővel jó lenne ez a módszer, az is lehet, hogy csak nem kellett volna annyira átáztatni a selymet, vagy nem annyira beletömöríteni, lehetne még kísérletezni, csak túl drága ez az anyag a kísérletezéshez.

2012. december 7., péntek

Könnyű napok, nehéz napok.

Nem tudom más hogy van vele, de én  - különösen, mióta nyugdíjas vagyok, és van időm reggel, - még az ágyban eltervezem, kigondolom, milyen nap előtt állok.
Ha tudom, hogy sok dolgom lesz, nehéz nap előtt állok, hajlamos vagyok tovább az ágyban maradni, nyújtózkodni, gondolkozni, mert ugye éppen elég hosszú lesz még így is a nap. A reggeli elhúzódik, meg kell nézzem a horoszkópom, meg a családtagokét is, mert még aki nincs itt, arról is jó tudni, hogy mi vár ma rá. Nekik is ilyen nehéz napjuk lesz-e mint nekem. Ha ilyenkor Imre valami természetfilmet néz, leülök mellé segíteni, ez része az erőgyűjtésnek. Ha nem tudom eldönteni, hogy mivel is kezdjem, végigülök egy programot a masszázsfotelban,  hátha a gondolataim jobban összerázódnak. Egy kis erőgyűjtő Etka jóga se árt ilyenkor, mert hogy nézne már az ki, ha pont akkor merevednének el az izmaim, mikor ilyen sok dolgom van. Hogy ne csapjanak össze a fejem felett a hullámok, leülök a számítógép elé, a barátnőim leveleiből hátha ihletet merítek, hogy hogy szervezzem meg a napot. Vagy ha nem onnan, akkor a facebookról, de ha a harmadik passziánsz se jön ki, akkor inkább átnyergelek a Fekete Özvegyre.
Mivel közben már ebédelni is kellene, kiszedek valamit a fagyasztóból, milyen jó, hogy van készétel is benne a nehéz napokra, általában töltött káposzta, vagy székely, ezek bizony nem Norbi update-k, utána elnehezül az ember már ebben a korban. Délután már a fényviszonyok nem olyan jók, az ember nem  látja  amit csinál, csak az a vége, hogy otthagyja a port, vagy bonthatja, amit megvarrt. Nem, olyankor már jobb, ha az ember gyúr a vacsorára, esetleg megnéz valami filmet.

Aztán vannak napok, mikor már reggel tudom, hogy ma semmi komoly, lesz időm bőven, hogy a bolondériáimmal foglalkozzak, a rongyaimmal, festegetéssel, ilyesmi. Ilyenkor gyorsabban kipattanok az ágyból, lehúzom az ágyneműt, mert ha már nekem nincs is dolgom, a mosógépnek még lehet, míg teregetem a ruhát, meglátom az  ottfelejtett metszőollót, sitty sutty lemetszem a rózsát, meglátok  a spajzban egy molylepkét, hohó barátocskám rossz helyen keresgélsz, kipakolom a spajzot, nehogy megint egy bontatlan csomag mandula legyen a bűnös, lesúrolom a polcokat. A virágok is elég porosak, kihordom a fürdőkádba lemosni, ha meg  csupasz az ablakpárkány, szinte kínálja, hogy pucoljam meg az ablakokat. Az már csak természetes, hogy nem fogom a létrát visszavinni a sufniba úgy, hogy a függönyöket nem szedem le kimosni. Fő az ebéd,  nem kell ott állni mellette, nem szalad el, beállítom az időkapcsolót, megjárom a várost a bevásárlólistával, még mindig nem járt le. Délután még mindig időmilliomos vagyok, megforgatom a sonkát a páclében, vasalhatóvá száradt a ruha, de jó illata van, élvezet vasalni. aztán már csak azt kell eldönteni, hogy biciklizni menjek-e vagy az uszodába.  Jó kis nap volt így, hogy nem volt semmi dolgom.

Ezt most azért írtam, mert nem volt ma semmi dolgom, kitaláltam a festésnek egy új módját, azzal pancsoltam délelőtt. De csak holnap írom meg, mert egy napot kell álljon a procionban.