2011. május 29., vasárnap

Május


Az idei májusunk igen szárazra sikeredett, egyetlen egyszer esett eső, tegnap próbálkozott valami, de mire megörültem neki, már el is állt. Még egy kis szivárványra is kevés volt.
Ez a rózsa hajdan, kb 25 éve, mikor elültettük,  virgo névre hallgatott. Hát ma már pont olyan, mint egy 25 éves virgo.

                                                         A futórózsánk minden évben eljátsza a haldoklást, aztán tavasszal ilyen. Remélem a gázcső, amit takar, nem omlik össze alatta. 
Ez a benti kaktuszom. Sajna csak egy-két napig nyílt.
Bezzeg a kinti. Nem csak tovább nyílik, de olyan illatot áraszt esténként, hogy míg csak olvasni látok, ott üldögélek mellette.
Komoly borsószüret lesz, ha nem jön a következő két-három hétben valami nagy kánikula. Mert az elmúlt két évben ez történt, a szépen induló hüvelyekbe a melegtől bele sültek a szemek.
Bezzeg az uborka. Három csomag magot ültettem el, (3x380 ft) amiből három szem kelt ki. Majd vettem húsz tő palántát 2000 forintér. Ennyiér naponta elmehetnék a Gundelba uborkasalátát enni.
Jun. 8. Mondom, ilyen termésem nem volt még. Egy öt méteres sorról egy 10 literes vederrel szedünk, és van 10 sor. És ami a legjobb, hogy jött egy nagy eső, ami a teli hüvelyeket nem hagyta megöregedni, a fiatalokat, viszont megtöltötte szemmel, így nem kell görnyedezni a szedéssel, kinyűjjük, és ülve szedjük. Van olyan szár, hogy 16 hüvely van rajta. Nem elfelejteni a fajtát: APOR.

2 megjegyzés:

Bejus70 írta...

De mer az ember olyan, hogy vagyonokat költ magokra, aztán izzad, kapál inkább egy nyomoronc 5 centis uborkautánzatért, mint nagy kényelmesen megvegye a tökéleteset a piacon. Nálunk is gyatra szokott lenni a termés, de az íze más: mert a miénk! Sok borsólevesben/főzelékben legyen részetek idén!

a Matula ikrek írta...

Gyönyörűek a rózsák mind, de a borsó tényleg kissé fenyegető méreteket öltött...