2013. április 27., szombat

Az idei megújulás...

...kicsit nagyobb horderejűre sikeredett, merthogy felújítottuk a házat. 27 éve építettük, még mondhatnám, hogy legszebb férfikorában van, de egy kis ráncfelvarrás, zsírleszívás már ráfért. Arról nem beszélve, hogy öregkorunkra félretett pénz elköltésének is itt az ideje, mert mikor akarok öreg lenni, ha még most se.
Nagy Jótevőnk rezsicsökkentő igyekezete is meg lesz fejelve a szigeteléssel, ha kevesebb lesz a gázszámla.

Persze az ilyesmi nem megy olyan egyszerűen. Először hosszas egyezkedés kell férjemurammal, akitől végül sikerül kicsikarni a legnagyobb elvárható hozzájárulást: "úgyis azt csinálsz amit akarsz, csak engem hagyj békén" - és én békén hagyom.

Kezdtem az interneten a képzésemet. Olyan dolgokat tanultam, mint dryvitolás, kőzetgyapot, indítóprofil, se szeri, se száma az árajánlatoknak az interneten, de ahol a nikecell olcsóbb volt, ott a ragasztó volt drágább, ahol minden olcsóbb volt, ott nem volt az ÁFA beszámítva, másutt a szállítás jött külön, ahol viszont minden kedvező volt, ott kiderült, hogy három éve nem újították meg  honlapot. Erősen gyanítottam, hogy ezt a szakmát most már nem fogom megtanulni.  

Addigra már körbenéztem a terepen, és jópár felújított házat néztem meg, és kaptam a jótanácsokat, hogy mire figyeljek.Ne hozzak messziről embereket, mert ingem gatyám rámegy a benzinükre. Ne bízzam rá közeli vállalkozóra se, mert az óránként hazaszalad valamiért. Nikecellt ne, mert penészedik, kőzetgyapotot ne, vetemedik, kicsipkedi a harkály, leég, lemállik,  nagykertől kell rendelni, interneten kell rendelni, hagyd rá a mesterre, mert ha nem el se vállal.  Kicsit már úgy éreztem magam, mint a népmesében a molnár, a fia meg a szamár.

Végül elhatároztam, hogy azt a mestert, akinek a legjobban tetszettek a munkái, majd megfogadom. Majd. Nyáron. Még csak március van. Aztán rábízok mindent, és mivel mást nem tehetek, meg fogok bízni benne, sűrűn megdícsérem, nem szólok bele, sütök neki lekváros buktát, és rendesen megfizetem. Ez a legtöbb, amit tehetek.

De már annyian tudták, hogy mire készülök, hogy egyszer csak jött maga a mester úr, és elmondta, hogy nyáron már nem lesz Magyarországon, de most van egy hónapja, megcsinálja a fiukkal, ha akarom. Megsaccolta a házat, és mondott egy olyan árat, hogy gyorsan megszoroztam kettővel, de még úgy is kisebb volt, mintha a napkollektoros megoldást csináltuk volna, ami tavaly kútba esett. Na persze ebben az árban nem volt benne a nemesvakolat, a stukkók, ablakpárkányok, stablondeszkafestés, stb. Nem volnék foltvarró, ha nem tudnám, hogy a szükségleteket mindig kettővel kell szorozni.Elhatároztam, hogy nem leszek ideges, ha ezen belül maradunk.

Innen az események felgyorsultak. Még aznap délután jött egy kamion cucc. Hegyet raktak nikecellből az udvaron, mondtam jajj ne, csak ezt a házat kell, nem a bazilikát, nem baj, visszavesszük ami nem fogy el. A garázst plafonig rakták zsákos ragasztóval, bemutatkoztam az üvegszálas hálónak, (hogy az milyen jó táskamerevítő lenne, ha nem lenne benne üvegszál) a dűbeleknek, vízzáró profiloknak, és a bicajomtól bocsánatot kértem, hogy mostantól a szabad ég alatt alszik.
Még aznap embermagasig felrakták a szigetelést, másnap beállványoztak, éjjel behavazta az egészet vagy tíz centi hó, a kerti csap elfagyott, vagy öt köbméter víz az éjj leple alatt bekérezkedett a pincébe, és boldogan elegyedett a Sajó vízállása miatt ott levő vízzel. Sándor József akkora hideget hozott, és olyan tartósan, hogy tíz napig álltunk, és néztük egymást, de csak egymást, a TV-t se lehetett, mert az állványozás leárnyékolt, és nem jöttek a csatornák. Öt fok alatt nem köt a ragasztó. Közben elmúlt a húsvét, és csak fagyott, és esett az a masszív jeges novemberi eső. Én meg imádkoztam, hogy a garázsban álló háromszázezer ft ára nemes vakolatom meg ne fagyjon, mert a garázst nem lehet fűteni.

Aztán nagy keservesen, de csak fagypont fölé vergődtünk, a fiuk nekiugrottak, és sitty sutty ment minden, mint a karikacsapás. Olyannyira, hogy még a tűzfalnak neki se fogtak, elfogyott az anyag, de ezen nem lehet csodálkozni, annyi eső volt, megnőtt a ház. Nem számít, jött az újabb kamion. Már egész megszoktam, hogy időnként ufók néznek be a konyhaablakon.

Csak akkor ijedtem meg, mikor a lábazathoz kiválasztott vakolatot megnéztem. Én egy barnát rendeltem kód szerint, helyette pedig egy hupikéket hoztak. Sovány disznó vágtában  nyargaltam az üzletbe, hiába nyugtatott a mester úr, hogy majd megbarnul, ez ugyan soha. De tényleg, mire megjártam a várost, olyan volt, amilyet kiválasztottam. Hogy ki talál ki ilyen anyagokat, nem tudom.
 Ha a fagyos napokat nem számolom, tényleg kész lettek két hét alatt, bár így majdnem egy hónap lett belőle. Szépen dolgoztak, sűrű fésűvel se találnék hibát a munkájukban, a buktámat megdícsérték, és már nincs rá gondom, hogy a bankban a pénzem kamatát elviszi az ilyen-olyan költség. 

Most már csak a kitaposott füvet kell újra ültetni.





 

3 megjegyzés:

Polyák Ildikó írta...

Igazi öröm volt ezt kibicként kívülről olvasni. Köszönöm.

Czkriszta írta...

Hááát! Márta néni bátor ember vagy...vagy türelmes? De jóízűen írsz,az biztos!

lilapereszke írta...

Izgalommal olvastam, jaj mi lesz a vége! Úgy megkönnyebbültem, hogy happy end :-) Szép lett a ház, csini nagyon.