Andókút

Elég nehezen találok vissza a blogomhoz, de a mai kirándulásunk megtöri a csendet. Az andókúti forráshoz megyünk, szép lankás út, két és fél óra. Nem megeröltető. Nincs sok kiránduló, hétköznap van. Régebben mikor még a gyerekek kicsik voltak, kisvonattal jöttünk ide, azóta a sineket felszedték, a helyét is belepte a bozót. Most a kék jelzésen a másik irányból közelítjük meg ezt a nagyon kedves kis tavacskát.  Üldögélünk ebéd után, és Zoltán megjegyzi, hogy ő hallja a kisvonatot. Hallod te a rossz füleddel, már a sinek sincsenek. És láss csodát, tényleg jön a kisvonat. Nem is tudtuk, hogy visszaállították a közlekedést Arnókút és Mahóca közt. Ki kell nyomozni, hogy mikor és honnan indul majd a vonat, ha legközelebb jövünk.   

 

 

Bár az erdő elég nedves, néhány ehető gombán túl nincs szedhető. A nyári vargányákat lekéstük, az ősziek később jönnek. Ezért csak fotózok.

 

 

 

 

Visszafele a sineken jövünk, tényleg ott vannak, felújítva.

És hogy a hangyák nagyon okosak, az tuti. Megspórolják maguknak a strapát, hogy a kövek, levelek, göröngyök közt közlekedjenek, a sínen futkosnak oda vissza, kilométereken át figyeljük. Kicsit elfáradtam a végére, nem vagyok edzésben, a biciklizés, kertészkedés nem pótolja a gyaloglást. Többet kell menni.
Hazafelé a nyéki tavaknál lekanyarodunk, nekem a fürdéshez nagyok a hullámok, de a sekély víz  homokján, gömbölyű kavicsain nagyon jól esik le-fel masírozni. Egerszalókon ezt knippetnek hívják. A bányatónál csak úgy hogy de jó.