A nedves, ártéri területeken most van teljes pompájában a mocsári irisz. Nem olyan, mint amilyeneket én pancsingoltam, de nagyon szép, nagy foltokban díszlik. Sajna igen rövid a virágzása.
Igen hideg májusunk van. Éjszakai fagyok 5-8 mínusz is. A Hiradó lefagyott gyümölcsösöket mutat, a gyümölcs ára az égben lesz megint. Esténként a melegvizes palackkal megyek aludni, de most még délután van, kellemesen süt a nap, megyek a madárkáimat gukkerolni. Na meg az iriszeket fényképezni.
A Szamárhát tanyán már ismernek a csordások, ráérnek velem beszélgetni, így megtudom, hogy ha itt lesz az ideje, és lesz eső, érdemes harmatgombát, és lilatönkű pereszkét keresni. A csordás ismerős a falunkban, rokonai élnek itt, mindenkiről érdeklődik, a szürkegulya meg szépen ballag felénk. Ideje tovább indulnom, ha nem akarok közéjük keveredni, de már elkéstem, ezek a böhöm nagy állatok is egy irányba tartanak velem. Hátranézek, de már nem látom a csordást a szarvak sűrűjében. Nem bántanak, csak jól megbámulják a habókos vénasszonyt a biciklijével. A sok kis zsemleszínű borjú anyjai bődülnek inkább rám ellenségesen, bizalmatlanul. Hogy teljesebb legyen a kép, balról csatlakoznak a sárból kimászó bivalyok is szarvukon moszatok, zöld csöpögő sások. Hű de kínos, elől hátul ezek a nagy szarvak körülöttem. Végre elérjük a silót, ahova enni jönnek, és nem jönnek tovább, megkönnyebbülök, mikor nem fújják a párájukat a nyakamba. De a visszautat nem merem erre, inkább kerülök a tiszadobi pontonhídig, jó nagy kerülő, de szép ártéri erdő közt megy az út.
Szombaton nem főzök, úgy döntünk, hogy az ebédet a bükkszentkereszti Rusztik étteremben esszük. Ami egy jó kis túra, papírgyártól indulunk, a Gulickára, onnan Fehérkőlápa, át Bükkszentkeresztre. Három óra erős hegymenet, és gyönyörködés a Gulicka látókövéről. A tavaszi virágok már elnyíltak, most másféle virágok gyönyörködtetnek,
mint pl ez az ismeretlen. Lehet, hogy farkasboroszlán, de lehet, hogy macskagyökér.
Őt se ismerem, de csak itt találok belőle.
Van bokor, ami még most hozza a hajtásait.
Csöpög az eső, de az erdő már sátrat borít felénk levelekből, és mire beérünk Bükkszentkeresztre, el is áll. Elgondolkozhatunk rajta, milyen parányi a bolygónk, csak párszáz méterrel vagyunk magasabban, és a természet legalább egy hónappal el van maradva, itt még csak most nyílik az aranyeső, (nem aranyeső, hanem aranyfa) nálunk már el is felejtettük.
A Rusztik étterem hozza a szokásos formáját, a hatalmas adagokkal, felállni alig bírunk, megnézzük a busz menetrendet hazafelé, de mivel másfél órát kéne várni, hazaindulunk gyalog. Másik úton jövünk, ez is gyönyörű, és a Vadas Jenő forrás felett megcsodáljuk ezeket a hatalmas tölgyeket.
Hát van szebb, mint egy ilyen szép szálas bükkös?
Summa summárum hat órát gyalogoltunk, egyet csodálkoztunk, egyet ettünk, és hármat tömegközlekedtem. Hogy miért nincs nekem jogosítványom?!! :-(((
5 megjegyzés:
Ha volna jogosítványod akkor ezt a sok szépséget nem láttad volna ;)
Ebből is látszik, milyen sok szép táj van kis országunkban. Először a cím alapján azt gondoltam, hogy talán a bükkszentkeresztesi táborban voltál!
A táborba egyszer jelentkeztem, de nem volt hely, aztán meg rájöttem, hogy a fene se akar ilyen gyönyörű helyre azért menni, hogy varrjon.
Sosem késő megszerezni azt a jogsit... Gyönyörű helyeken jártatok megint.
azért nincs, hogy tudj olvasni utazás közben :-)
és igen, éljenek a bükkösök!
Megjegyzés küldése