Bükkszentkereszt, és egyebek.

A nedves, ártéri területeken most van teljes pompájában a mocsári irisz. Nem olyan, mint amilyeneket én pancsingoltam, de nagyon szép, nagy foltokban díszlik. Sajna igen rövid a virágzása.

Igen hideg májusunk van. Éjszakai fagyok 5-8 mínusz is. A Hiradó lefagyott gyümölcsösöket mutat, a gyümölcs ára az égben lesz megint. Esténként a melegvizes palackkal megyek aludni, de most még délután van, kellemesen süt a nap, megyek a madárkáimat gukkerolni. Na meg az iriszeket fényképezni.

A Szamárhát tanyán már ismernek a csordások, ráérnek velem beszélgetni, így megtudom, hogy ha itt lesz az ideje, és lesz eső, érdemes harmatgombát, és lilatönkű pereszkét keresni. A csordás ismerős a falunkban, rokonai élnek itt, mindenkiről érdeklődik, a szürkegulya meg szépen ballag felénk. Ideje tovább indulnom, ha nem akarok közéjük keveredni,  de már elkéstem, ezek a böhöm nagy állatok is  egy irányba tartanak velem. Hátranézek, de már nem látom a csordást a szarvak sűrűjében. Nem bántanak, csak jól megbámulják a habókos vénasszonyt a biciklijével. A sok kis zsemleszínű borjú anyjai bődülnek inkább rám ellenségesen, bizalmatlanul. Hogy teljesebb legyen a kép, balról csatlakoznak a sárból kimászó bivalyok is szarvukon moszatok, zöld csöpögő sások. Hű de kínos, elől hátul ezek a nagy szarvak körülöttem. Végre elérjük a silót, ahova enni jönnek, és nem jönnek tovább, megkönnyebbülök, mikor nem fújják a párájukat a nyakamba. De a visszautat nem merem erre, inkább kerülök a tiszadobi pontonhídig, jó nagy kerülő, de szép ártéri erdő közt megy az út.

Szombaton nem főzök, úgy döntünk, hogy az ebédet a bükkszentkereszti Rusztik étteremben esszük.  Ami egy jó kis túra, papírgyártól indulunk, a Gulickára, onnan Fehérkőlápa, át Bükkszentkeresztre. Három óra erős hegymenet, és gyönyörködés a Gulicka látókövéről. A tavaszi virágok már elnyíltak, most másféle virágok gyönyörködtetnek,

mint pl ez az ismeretlen. Lehet, hogy farkasboroszlán, de lehet, hogy macskagyökér.  

Vagy a kutyatej.

Őt se ismerem, de csak itt találok belőle. 

Van bokor, ami még most hozza a hajtásait.

Csöpög az eső, de az erdő már sátrat borít felénk levelekből, és mire beérünk Bükkszentkeresztre, el is áll. Elgondolkozhatunk rajta, milyen parányi a bolygónk, csak párszáz méterrel vagyunk magasabban, és a természet legalább egy hónappal el van maradva, itt még csak most nyílik az aranyeső, (nem aranyeső, hanem aranyfa) nálunk már el is felejtettük.

A Rusztik étterem hozza a szokásos formáját, a hatalmas adagokkal, felállni alig bírunk, megnézzük a busz menetrendet hazafelé, de mivel másfél órát kéne várni, hazaindulunk gyalog. Másik úton jövünk, ez is gyönyörű, és a Vadas Jenő forrás felett megcsodáljuk ezeket a hatalmas tölgyeket.   

Hát van szebb, mint egy ilyen szép szálas bükkös?

Summa summárum hat órát gyalogoltunk, egyet csodálkoztunk, egyet ettünk, és hármat tömegközlekedtem. Hogy miért nincs nekem jogosítványom?!!  :-(((