2011. május 1., vasárnap

Pályázaton kívül

Lezárult a Tatabányai Országos Pályázat jelentkezési határideje, így már feltehetem azt a quiltet, amit eredetileg oda szántam, de végül úgy döntöttem, hogy nem küldöm el. Nem mintha a munka nem lenne szép. Sőt, nagyon is szép, szemnek tetszetős, csak kevés benne a foltvarrás, sőt semmi, csak a tűzések, géppel és kézzel, de maga a munka nem darabokból van varrva, hanem egy alapra tűnemezelve.Kisérleti darab, eredetileg azt akartam kipróbálni, hogy hogy lehetne nuno filcezni egy képet. Sajna a nuno filcezéskor a virágok elvesztették formájukat, így le kellett szednem az alapról. De akkor a kisördög már nagyon bennem volt, hogy csak meg akarom csinálni valahogy. Így döntöttem a  tűnemezelés mellett. Ami elég drasztikus dolog, lévén,  az alap hernyóselyem. (mivel a gyapjú csak ebbe az anyagba nemezelődik bele. ) A hernyóselyem nem tűri a böködést még sima tűvel sem, nemhogy szőrös punchingtűvel. Viszont erőszakoskodásom eredményeként egy másfajta - és nem rossz - textúrája lett az alapnak. (szegény Öreganyám ha látott, forog a sírjában. Mikor ő hernyóselymet varrt a milliomos kuncsaftoknak Londonban, a ruhát megvarrta vászonból, próbálások után szétbontotta, és a szerint varrta készre, hogy fölösleges tűszúrás se legyen a hernyóselyemben, én meg böködöm a gyapjuval a szőrös tűvel.  jajjj jajjj)
Tehát így készült. Mit mondjak, ezeket az extrafinonom anyagokat nagyon élvezték az ujjaim. A szemem is élvezi a falon, de gondolom a zsüri nem sokra nézte volna. Amit helyette varrtam, iriszek 25 féle technikával, kevésbé tetszetős, de jó alapja lesz az őszi "Egy nap Márta nénivel" programnak, mert itt egy munkán felvonultatom, hogy mi minden gyűlt össze az ujjaimban a sok évtized alatt.  

7 megjegyzés:

dióhéj írta...

ez gyönyörű!

Bejus70 írta...

Kedves Márta néni! Teremtettél... S a jó nagyanyó szerintem tapsikál örömében odafönt.

gandi írta...

CSodaszép! Nagyon nagy munka lehetett elkészíteni! Gratulálok!!!

Szila írta...

pályázat ide v. oda, meseszép ez a munka! Gratula hozzá!!!

a Matula ikrek írta...

Hát ez gyönyörű lett! Lenyűgöző a színpompa!
Láthatnánk azért a másikat is? :o)

Márta néni azéris írta...

Nem munka volt, élveztem az egészet. De ha most kezdeném, több zöldet tennék bele, és a távolabbi virágokkal kezdeném.
A másikat csak augusztus végén tehetem fel, ha lezajlott az oszágos.

ildikó írta...

Kár, hogy nem pályáztál, szerintem ott lett volna a helye. Nekem nagyon tetszik, gratulálok !!!