Sárospataki tábor jul 5-10

A Derkovics Műv Ház az idén is megrendezi szokásos táborát  a ház szakkörei részére (felnőttek a foltvarrók, és s hímzők, gyerekek a mazsorettesek, és a fúvósok. 64-en vagyunk.) Itt éppen a bebocsátásra várunk. Apartmanjaink négy személyesek, újak, minden jóval felszereltek, és sűrű fésűvel se tudnánk semmi rosszat találni sem az elhelyezésben, sem az ellátásban. Persze a szép szobákról nem tudok fotót csinálni, mert mire a gépem megtalálnám, a lányok kipakolják a magunkkal hozott felszerelést, és percek alatt katasztrófasujtotta területre emlékeztet az apartman.   

Első délután megkapjuk Marikától az egyenpólókat. Persze még jobb, ha nem vesszük fel, mert kezdődik a borotvahabos festés. 

Néhány kép az eredményekből. Tetszik nekem, és tuti, hogy nagy lehetőség van benne, ha az ember valami tájképet akar, aminek a hátteréhez egy ilyen elmosott  kontúrú anyag kell. Van még mit fejleszteni rajta. 

Ennek örömére megisszuk a karácsonyi buliból megmaradt pezsgőt. 

Másnap esik az eső. De minket nem zavar, fedett, és nem is akármilyen fedett helyen vagyunk, a kemping főépületének teljes tetőtere egy légtérben, kényelmes nagy asztalokkal, csak annyi a bibi, hogy mivel minden oldalon vannak ablakok, a fotók nem sikerülnek. Együtt vagyunk a sárospataki csoporttal, ismerjük már egymást jól, pláne Bogdán Bettit még Zsóka korából, amikor a városban volt védőnő. Hét éves a csoport, de hihetetlen, mit hozott ki  belőlük Zsóka. Csorog a nyálunk a szalaghímzéseiken, és szentül megfogadom, hogy otthon első dolgom lesz elővenni a szalagjaimat, mert az alapokat hajdan megtanultuk, de nem gyakoroltuk. Bezzeg ők...

Én a nuno filcezést mutatom be, két sál készül, részlet az egyikből. 

Ők pedig megtanítanak a Borcsamama által tanított táskára. Nagyon praktikus, és szép darab, vannak vele gondjaink, én másnap még csinálok egyet, mert nem vagyok elégedett az elsővel. A lányok még csinálnak egy filcrátétes munkát is, de erről nincs fotóm.

Harmadik naptól visszavonulunk a házainkba, és csináljuk, amit megtanultunk. Én pedig újra megerősödök abban a hitemben, hogy ha foltvarrók szakköreinek mintájára volna az ország megszervezve, sokkal előrébb lennénk. A lányok - igaz, már évtizedek óta ismerik egymást, és dolgoznak együtt, de akkor is...azt a segítőkészséget, toleranciát, odafigyelést, amit itt látok, nem mindennapi. Én a magam elrontott vackaival is türelmetlen vagyok, ők nem. Akárki megy a másikhoz tanácsér, leteszik az éppen készülő munkát, hogy belemerülhessenek a másik problémájába. Persze megy a heccelődés, viccelődés, de semmi rosszindulatnak még a csiráját se sikerül felfeldeznem az öt nap alatt senkiben. Persze vannak röhögések a bepisilésig, pl mikor a Jutka gépe nem indul, az Annáé meg megy, pedig nem is ül mellette. Naná, az asztal alatt összekeveredtek a lábpedálok.

Nekem csak egy bajom van, de az nagyon. Hogy én éjjel aludni szoktam, mert én úgy tudtam, hogy az éjszaka arra való, de ők nem. Még éjfélkor is mennek a gépek, és ötkor már zúg a kávéfőző. Mikor egyetlen egyszer elhagyjuk a kempinget, hogy megnézzünk egy szabadtéri musicalt testületileg, csak csodálkozok, hogy senki se hozott magával  böködnivalót. 

A hely persze kevés, minden tele van a cuccokkal, (szerencsére szobavizit csak a gyerekeknél van) de Éva így is pontosan mér, és vág. 

az utolsó este szalonnasütés. Nagy bizalomra  utal, hogy a gyerekek külön tűznél sütnek,  tizenöten egy tűznél, tartok tőle, hogy felnyársalják, vagy összecsöpögtetik egymást, de semmi gond. Szerencsére az egész tábor alatt csak két foghúzás volt, két tejfogat kellett Timi néninek lerendezni.

Csinálunk egy rögtönzött kiállítást az elkészült munkákból, aztán elénekeljük az indulónkat, meghallgatjuk a fúvósokat, és megnézzük Zoli bácsi tűzijátékát. Azt nem is mondtam, hogy napról napra egyre melegebb van, de még nem zavaró, viszont a medencében reggelente nagyon jó úszni. Remélem jövőre ugyanitt. De majd próbálok magamnak kevésbé szorgalmas hálótársakat találni.