Bocsánatot kérek az őrangyalomtól.

Ellmúlt a nyár, és nem írtam ide semmit, pedig lett volna mit, de mindig halogattam, aztán elgurultak a gyyöngyszemek. Majd bepótolom. Most csak a hétvégéről.

A hétvégén a miskolci jógások szervezésében zajló jógatáborban voltam Telkibányán az Aranybánya panzióban. Erről itt vannak képek, mit mondjak, meseszép.http://www.aranybanyapanzio.hu/

Minden gyönyörű volt. haraptuk a jó levegőt, az őszi nap ragyogott direkt nekünk, erre a három napra, (előtte-utána szürkeség) a jógások egy csodás aranyos társaság, szóval minden klappolt. Péntek délután valaki elkurjantotta magát, hogy jön valaki a kalandparkba? Naná hogy mentünk, Katival együtt. Érkezéskor megnéztük a játékokat a "kalandparkban," semmi különös, na megyünk játszani.

Érdekes volt, hogy sisakot adnak ránk, és beszíjjaznak egy ülőkébe, meg karabínerek vannak a derekunkra akasztva, de nem gyanakodatam. Akkor kezdődött a meglepetés, mikor nem abba az irányba indult velünk a vezető, ahol én ezeket a kalandjátékokat láttam, mint kiderült az a gyerekeké, mi a felnőttekéhez megyünk.

Egy drótkötél mellett megtanultuk ki-bekapcsolni a karabínereket, és a derekunkra szerelt csúszó szerkezetet, és mentünk. Felvillant bennem, hogy 24 órával ezelőtt még a fogorvosi székben ültem, és örülnöm kéne, hogy nem fáj a gyökérkezelt fogam, nem kéne az istent kisérteni. Mit mondjak, már a létrán felmászni se volt könnyű, a fokok olyan messze estek egymástól, de már nem volt visszaút.

A drótkötélen le se mertem nézni, gondoltam lehetek vagy tíz méteren, de mondták, hogy csak négy méter volt.Próbáltam nem rágondolni, hogy ha leesek megtart a kötél, de hogy fognak engem onnan leoperálni? Még a fülemmel is kapaszkodtam a kötelekbe, és átjutottam a túl partra. Következett egy hordó, amit oda kellett kötéllel rángatni, beleülni, és átrángatni magam a következő stációig. Igen, stációig. Ez már nekem stáció volt, mert igaz befértem a hordóba, de érkezéskor a lábam magasabban volt, mint a fejem, és valahogy ki kellett mászni belőle. Nagy nehezen sikerült, átkapcsolgattam a karabínereket, és jött egy ingó-bingó fadarabokon való séta,  itt már azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, és mikor megláttam az előttem menő nálam vagy húsz évvel fiatalabb pasi izzadó homlokát, és a szemében a halálfélelmet, kértem egy látrát. A segítő hozta is, nem tartóztatott, nekem valami távoli harangszó volt hogy aztán majd tessék visszamászni a lecsúszáshoz. Alig vártam, hogy földet érjek,  kiremegtem magam, és néztem, micsoda ujjongással csúsznak át a drótkötélen  a tó felett a többiek. Naná, hogy visszamásztam a kötéllétrán, ha már be vagyok öltözve. A lecsúszás  volt a legjobb része, az egésznek.

 

A csapat adrenalinnal töltve:

Ezeket már nem vállaltam:

Másnap egy igen szép kirándulás volt, a Szent Erzsébet zarándokút Itt éppen falatozunk a finom zöldségkrémekből, és egyéb vega kajákból a pálos kolostor romjainál

aztán tovább egy rövid, de igen meredek szakaszon fel a kilátó sziklákhoz. (talán Amadé várrom?)

. Kemény volt, de nagyon örültem, hogy még bírtam ezt a 13 kilométert annak ellenére, hogy egész nyáron nem túráztam a nagy meleg miatt. Vasárnap mentünk egy igen meredek domboldalra ásványt keresni, nem bányászni, de keresni. Én persze jobban örültem volna néhány szép gombának, de gombát csak párat láttunk még pénteken egy járókelő kosarában.

Na és a még jó, hogy megismertem egy csomó igen kedves jókedvű embert, tanultam finom vega kajákat, igaz sótlan volt legtöbbje, de nagyon egészséges. (és híztam fél kilót mire hazajöttem)