Géptelenül

Tíz nappal ezelőtt a számítógépem jobblétre szenderült. Bekrepált. Pontosabban csak úgy, mondat közben kikapcsolt. Néhányszor még vissza tudtam kapcsolni, de aztán már azt se. Igen öregecske gép már, én 18 évesre saccoltam, de a Szakértő szerint annyi nem lehet. Minden esetre én már vagy nyolc éve örököltem  a fiamtól, és már ő is használta elég sokáig,  el kellett készüljek a legrosszabbakra, vagyis hogy nem fog sikerülni az újraélesztése. Egy új gép nem is mint anyagi kiadás jelenti a legrosszabbat, de hogy fogom én azt megszokni? Zoltán elvitte a Szakértőhöz (unokaöccse, informatikatanár) aki bekapcsolta, de valahogy másképp, és minden oké volt. De nem mertem hazahozatni, mert ismerem magamat, hogy itt tuti nem fog működni, járasd még és ha egy hétig jó lesz, hazajöhet. Hazajött. És sikerült összedugdosnom amiket kellett,    nekem már ez is óriási sikerélmény volt, hát még amikor megszólalt a szignál.... :-))))))) Mennyei hang.

De ez a tíz napocska elég furán telt. Először rájöttem, hogy függő vagyok, mert igen nagyon hiányzott, hogy ideüljek mellé. Mert ugyan én azt gondoltam, hogy csak a hulladék időmet, perceket töltök mellette, de most kiderült, hogy igen sok fennmaradó időm lett hirtelen. 

Hát mit is csináltam ebben a hirtelen megszaporodott szabad időmben? Mert  a megszokott sütés-főzés-mosás-vasalás-bevásárlás-takarítás-jövés-menés-annyira nem tölti ki a napot, hogy ne érezzem a hiányát. 

Tehát elmentem gombászni. Merthogy a téli fülőke itt nő tőlem 1-2 kilométerre. Az én kapcsolatom a gombával nem merül ki abban, hogy megfőzöm, és megeszem, nálam ennél többről van szó. Hajdan kipróbáltam, hogy  ha egy kellően nedves gombácskával végigtörlöm az arcom, igen jó tonizáló hatása van. Mikor ezt a gombás topikon megírtam, mosolyogtak. Aztán egy mikológus talált egy cikket egy amerikai szaklapban egy egyetemi tanárnőről, akinek szakterülete a gombák kozmetikai felhasználása,  ami szerint a jövő kozmetikumai a kalapos gombák. Igaz én nem tudom, mi a tudományos neve ezeknek a vegyületeknek, de ez a bőrömet nem igazán érdekli, mikor kényeztetem vele. 

De nem csak ezt fedeztem fel, hanem azt is, hogy a gomba főzőlevébe áztatott ezüst és réztárgyak gyönyörűen kifényesednek. Azóta nálam a szidolozást az váltja fel, hogy a gombát -öreget, evésre használhatatlant, kukacosat,  és a tönköket is -  megfőzöm, és a levébe öt percre beáztatom ezeket a tárgyaimat. Példának ez a kancsó, a fotó nem hozza ugyan elő, de nagyon szép lett. 

No de a gombázás, meg az ezüstpucolás megvan egy délután, a többi időben sapkákat kötöttem. És az érdekesség kedvéért pancsingoltam rájuk egy kis gyapjút.  Én ugyan mindenféle sapkát utálok, legalábbis magamon, de jól elvoltam vele. 

Ja, és befejeztem egy faliképemet (kép nincs róla, pályázatra szánom) és varrtam védőhuzatokat a Vacsy légszivattyúmra, amit karácsonyra kaptam, és hogy egyformák legyenek, a konyhai robotgépre is, és mivel maradt az anyagból, csináltam hét telefontokot. Azért hetet, mert a hetedik lett olyan, amilyennek az elsőnek lenni kellett volna, hiába, az apróságok varrása nem az erősségem. 

És beüzemeltem az aloe vera boszorkánykonyhámat. Sok tövem van, és jó nagy, vastag levelei is, így gyártottam belőlük finom kenceficéket.  Ehhez kikaparom a levelekből a zselét, és botmixerrel jól szétzutyálom. A hajregeneráló ezzel kész, az arcápolóhoz teszek kb harmada nivea softot, és azzal is megmixelem. Ez testápoló is egyben, hadd fogyjon, mert lévén nincs benne tartósító, nem áll el sokáig. 

Hó még egész télen összesen ennyi esett. Azóta is nyomozom, hogy mi lehetett az az autó, ami a ház előtt fordult meg, és ezeket a nyomokat hagyta. De jó ötlet lehet Valentin napra.

Ja és a legjobb volt az elmúlt napokban két könyv. Az egyik Jennifer Weiner  Egy cipőben. Amerikai bestsellertől nemigazán várok nagy gondolatokat, viszont a jellemábrázolásai sziporkázóan szellemesek. Kellemes olvasmány volt.
A másik Alison Weir: Lady Jane Egy nagyon jól megírt történelmi könyv VIII Henrik korából, és az őt követő vérgőzös időkből. Szerkesztése áttekinthetővé, és érthetővé teszi a sokfelé ágazó történetet, és bár a fedőlapon az van, hogy aki nem sír a végén, az szívtelen, nem lehet meghatottság nélkül olvasni egy könyvet, aminek az első oldalán a főhősnő a kivégzését várja.

Hát így múlattam az időt számítógép nélkül.