Ezt ma kaptam. Ide teszem, hogy bármikor megtaláljam, hogy felvidítson a szürke  napokon.

Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra

A gyerekdal

Boci, boci, tarka,

se füle, se farka,

oda megyünk lakni,

ahol tejet kapni.

................................

William Shakespeare:

Az vagy nekem, mi tejnek a tehén.

Kegyetlen borj, ki lelkem hörpöli,

Kin szebb a folt, mint máson az erény,

S ki épp hiányod által vagy teli.

Hisz az legyez, hogy nincsen legyeződ,

Nemléte hajt rád létező legyet,

Így lepi légy a meztelen mezőt,

Körötted én is így legyeskedek.

Csapom neked a szelet, hisz te, lám,

Saját magadnak csapni nem birod,

De szép fületlen, nem fülelsz reám,

Versem neked kimondva is titok.

De légy bár csonka, foltos és süket,

Szívem mégis lakatlan nélküled.

Alexander Puskin:

Én rágok levelet meg ágat -

Nem tarka már a barka itt,

Lehullt a hó, felbőg a bánat,

Siratja elhullt szarvait.

Hideg és tejfehér ma Moszkva,

A téli tájban trojka fut,

Bámulom már egy óra hossza

Magát, akár egy újkaput.

Bámulom Önt, kacér kisasszony,

Hogy fűvel-fával incseleg,

S nekem, tudom, nincs semmi chance-om,

Csak mert füleim nincsenek.

De mégis eltűnődve, hosszan

Rágódom én e levelen -

Magamba tartanám, kisasszony,

De fölbukik, ha lenyelem.

Csak Önön múlik, válaszol,

Vagy összetépi, eltiporja…

Ég Önnel! Megyek, vár az ól.

Fül- és feltétlen híve,

Borja.

François Villon:

Én, François Villon boci

Elhagyom, ím, e zöld gyepet,

Halál, a kontómat hoci,

Lelkem más rétre őgyeleg;

Csókoltatom a hölgyeket,

S mert vár a pokol – atyaég! -

Vagy a mennybéli tőgymeleg,

Álljon hát itt e Hagyaték.

Pro primo: kajla balfülem

A hűtlen üsző jussa lesz,

Ki hogy nem élhet nélkülem,

A mondott fülbe súgta ezt;

Igének hittem ezt a neszt,

Oltárnak tőgyes alhasát,

De errare bocinum est,

Vagyis: tévedni marhaság.

Item, a jobb fülem pedég

Vegyék a jó zsivány urak,

Panírozzák be, és egyék,

Belőle mind jóllakjanak.

S a hentes úr, ki napra nap

Hiába várta, hogy levág,

Megkapja bojtos farkamat,

Hogy arra kösse fel magát.

S mi mást tehetnék fültelen,

Túladva billogon s a szíjon,

Rátok hagyom a hőlt helyem,

Ott lumpok tejivója nyíljon -

Mindenét szétosztotta Villon,

Ki érte mégse pityereg,

Azt verje süly, és ott pusziljon,

Hol egykor farkam fityegett.

Pilinszky János:

Addigra nem lesz már füled,

hiába jönne válasz.

Csak állsz a száraz vályúnál,

kiapadt tőggyel állasz.

Sovány leszel addigra, mint

a bibliai hét év.

Hátadra száll a zümmögő,

hessenthetlen kétség.

Hogy is lehetnél valaha

egyszer még újra boldog?

Elgazosult a legelő.

És bezártak a boltok.

A bojtjahullató remény

csóválhatatlan csonkját

mereszti meztelen farod

gémberedetten, tompán.

Te teheneknél tehenebb,

te borjak között borjú,

csak nem hitted, hogy beheged,

mit kettényestek orvul?

Csak nem hitted, hogy van hová?

Te bárkinél szegényebb,

csak állsz, és napjaid kihűlt,

szaguk vesztett lepények.

Ady Endre:

Álltam a Pusztán, álltam állván

kérődzve, bőgve, búsan, árván,

mikor, hahó,

rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,

mi kéne, hé, rátok tiporjak?

Ahol a Tej,

oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,

s én ősi, szent, keleti fajta,

én féljek, én?

Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,

a Mammon volt anyám ükatyja,

hej, piszkosok,

nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,

fülét, farkát gyáván behuzta,

s futott, hahó,

futott a csülkös boci-sereg.

Kosztolányi Dezső:

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,

gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,

hogy zümmögő neszekre semmi gondom,

mert nincs fülem se farkam,

s úgy állok itt e harmateste dombon,

mint régi hősök vérező porondon.

De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,

s arany-szelíden, mint egy árva pálca,

dac nélkül én a képetekbe mondom,

hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London, s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.

Oda hol kancsal éltem elfelejtem,

s búját mindenki elbocsájtja helyben,

hol ép farokkal bőg a méla marha,

s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Tóth Árpád-os változat:

Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten, Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog, Míg barna folt borong sápadt farán setéten, Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?

Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,

Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé, És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója, S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:

Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten, Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat, S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem, Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.

De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik, Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel, Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít, S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.

Szilágyi Ákos-os változat:

ott hol perceg bibic ének

spicces cárok kibicének

kupicányi kibucában

puccos vackok kupacában

lécbõl fércelt vicik-vacak

ketrec elõtt két szép bocik

egyik boci picit biceg

míg õ biceg míg õ bocog

szalad cickány szalad pocok

szalad fácán szalad réce

cak neki ninc abban réce

szegény boci bicebóca

hát a füle hát a farka?

háta foltos háta tarka

(szép a tarka már ha marha)

tarka-barka birka Lorca

megfázott a Terka torka

boci biceg alig mozog

hogy is futna mikor rozog’

nincs gyors lába ama célból

(csülke mint a malacénak)

meglátják a szaracénok

nézve nézik s látva látszik

farka füle mind hibádzik

„ez a boci vacak-vicik!”

megragadják aztán vicik

hej te boci hej te hej te

nem fürdesz több vajba-tejbe

dehogy hoznak ezek helyre

nincs szükségük te tejedre

boltot nyitnak a helyedre

ej hejre kis helyre hoznak

tetejére Tajgetosznak

Tajgetoszról haj letosznak

haj-haj sej-haj receruca

nem maradsz csak bocipaca

Berzsenyi Dániel:

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?

Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,

Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem, Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén Lágyan lengedező díszük is elveszett, Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron, Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk, Tündér myrtusi mind sorra lehullanak, Oh, a farkahagyott, foltosodó idő Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű Szomjú szánkba talán már sosem ömledez, Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd Éltünk égi pohárnoka.

Faludy György-ös változat:

Mikor Big Bill, a Bull megállt a Szajna

Partján, min ível át a Mirabeau,

Arra gondolt, minden tehén s üszőke szajha – Csülkét szétrakja, aztán kirabó’.

Pedig kedvelte ó a ringó tőgyű nőket,

A sok pucsító, szeplős feneket.

Meghintáztatta, és szarvára tűzte őket,

Hogy fülük szétállt, aztán leesett.

S hogy végigment egy kékes árnyú allén,

Míg almabort szitáltak rá a fellegek,

Eszébe tűnt, hogy sírt egyszer Mallarmén, Mert nem értette egy sorát se meg.

S eltűnődött, az alkonyt a nap mért festi rőtre, Hogy eljön értünk úgyis a kaszás, Mint egy versében ezt megírta Goethe, S hogy jólesne egy kiadós baszás.

Elandalgott hát egy rosszhírű helyre,

Hol szűzlányként sikkant a harmonika fel.

Megnyílt neki egy kajla szajha kelyhe –

És folyt, csak folyt a forró bikatej.

Térey János-os változat:

Bazmeg, boci, hiába múzol

Nem vagy más, csak egy pesti lúzer

Lehetsz felőlem tarkabarka

De a seggedbe rúgok készakarva

Nem veszlek be a testületbe

Mert nincsen, haver, egy füled se

Irtózom ettől az alkattól

És még nem beszéltünk a farkadról

Ne gondold, öcsi, hogy létezel

Amíg nem közölt le a 2000

Lecsap rád a Termann-attack

Anyád helyett is megszopatlak

Térj fölötte végre napirendre

Hogy én vagyok az igazi Ady Endre

A Zaj-herceg, a rappelő Vazul

Minden csaj az én rímeimre lazul

Csinálhatsz bármit, de rosszul te jársz

Hát bazmeg, boci, jobb lesz, ha tejelsz

Hollósvölgyi Iván-os változat:

Torkomon olvasztott Boci folyjon,

tejcsokoládé, híres márka,

utcai sarkon nyitva a boltom

van hogy azért nincs, mert épp zárva.

Bérem a Szerk.-től borsos előleg,

penzumom Ágnes szabja ki sorba,

jussom, vén tejivó-kerülőnek:

húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Ott kézcsókom a boltosnőnek,

Madame, ön régen titkos arám,

felpiszkál az a foltos bőre,

leszek ÁFA az ön plasztik kosarán.

Klumpái kegyednek szűzi uszályok,

vizeimre ma őket ereszteni dolga,

Madame, én kegyedért, Krisztusra, muszájok húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Áhitom, átkom elérje a boltost,

két füle, vesszeje hulljon a porba,

addig meg majd lesz, ami volt most:

húzni, ha nincs tej, ezerrel a boltba.

Karafiáth Orsolyá-s változat

Nincs az övénél szeplősebb ülep.

Bambul vagy spanglit rágicsál stikába –

se lófarok, se szétálló fülek:

ez ő, Rezső, az én szivem bikája.

Találkozunk? Szemembe könny tolul –

csocsózaj ő, egy bár, hol szól a music.

„Darling” mondom ilyenkor angolul,

és ő érzelmesen fülembe múzik.

De Rezső ingatag. Most perzselő tűz,

most cigarettavég, mely hamvad épp –

hát egy kérdésem van csupán Rezsőhöz:

„Mért mondtad, hogy szeretsz, te nyamvadék?”

Happiness vár ránk? Vagy múltunk felejtve egymást aprítjuk egyszer majd a tejbe?

Király Leventé-s változat:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tehenecske, füle, farka nem volt, de volt neki szarva – errõl mintha mindenki megfeledkezne, egyébként szerintem is le van szarva,

a lényeg, hogy eléggé büdös volt a szája, és a csülköcskéi rémesen pállottak, nem csoda, hogy elküldte őt az anyjába a többi intoleráns háztáji állatka.

A vicc kedvéért egyszer szegény hanyatt esett, amúgy szorgalmas volt, az igát jól húzta, hogy fitt legyen, szürcsölt tehénanyatejet, nem vették fel mégsem a Chicago Bullsba.

Látjátok, nem volt ő egy Michael Jordan, és nem volt olyan jó arc, mint a John Travolta, ezért rekedt mindig kívül a csordán, a mások sikerét meg csak alulról szagolta;

világgá ment hát, ahol széttépték őt a grizzlyk, remélem, sorsából mindnyájan okultok, nekem azóta a tej nem is ízlik, inkább veszek helyette, ha lehet, joghurtot.

Balassi Bálint:

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen árvaságban, Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen

nálad nélkül,

Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa

farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja

kínoz régen,

Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem, minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön

bujdosnom kell,

Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm, hol foly sok tej.

Csokonai Vitéz Mihály:

Bőgicsélő tarka lényke,

Szívemet lakó tehénke,

Ah, mért lettél ily nehéz?

Faldogáló kicsi szádtól,

Harmatgyöngyös orrocskádtól

Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,

Feledém víg torozásim,

Míg te éltetőm valál,

Pegazomról leugortan

Csak terajtad bocigoltam,

Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek

Érzeményim, már az élet

Lillám nélkül mi nekem?

Bibe nélkül mi a porzó,

Szomorú kis bocitorzó,

Fülevesztett szerelem?

Varró Dániel-es változat:

Hol vagy fületlen ifjuságom, ó?

Ti tarka-barka búk, ti büszke lázak?

És hol vagy bölcsi, merre vagy dedó,

ahol nyuszit pusziltam uszkve százat?

Hol vagy szerelmem, kis bocivirág,

kit óvtalak, ne bántsanak bacik,

kit hívtalak macik becenevén,

ha hapciztál, varrtam neked nacit.

S most túl puszin, nyuszin, és túl focin, itt állok partedlim levetve, pőrén, s ha kérditek, hány bőr van egy bocin, azt mondom: hány kis folt van még a bőrén…

Az egész világ egy nagy tehenészet –

én meg csak állok itt, és heherészek.