2013. szeptember 26., csütörtök

Mai fotóim

gombázás közben készültek.



Ezt a gyilkos galóca telepet a Vásárhelyi Emlékmű mellett találtam. Sajnos még mielőtt gondolkoztam volna, széttapostam, szinte önkéntelenül, nehogy valaki leszedje. Utána jutott eszembe, hogy le kellett volna fényképezni, de addigra már csak ez a két gyerekgalóca maradt. Ugye hogy alig lehet megkülönböztetni a jó gombától? Csak a halványzöldes szürkés szine miatt.

Ezek a légyölők pedig ilyen szépen felsorakoztak  egy fotózáshoz. Igazán szépek.
Azért szedtünk jókat is, főleg tinórúkat, és gerebent, de azok nem voltak ilyen érdekesek.

2013. szeptember 23., hétfő

A Háj völgyben

(Kati szerint vittük a saját hájunkat megmutatni a kinti rokonoknak. Magyarul Áj völgynek hívják)
Ez a völgy a Szákellő szurdokkal párhuzamos, és mivel az egy nagyon szép túra volt, a mai naptól is sokat várunk. A túra leírása több vízesést is említ, ez nagyon vonzó, de ebben a száraz időben még ezekből a kis fél méteres zuhogókból is alig csurog valami.

Mivel az eső nem tudja eldönteni, hogy essen, vagy ne, így mi se tudjuk eldönteni, hogy fenn hagyjuk-e az esőkabátokat, vagy levegyük. Bosszúból magunkon hagyjuk akkor is, mikor már kisüt a nap.
Fel kéne tűnjön, hogy egyetlen túrázóval se találkozunk, annál több autó megy el mellettünk. Lehet, hogy a leírás nem volt jó, és nekünk is a végén kellene kezdeni a gyaloglást? Dehát ez e jelzett turista út.

Nyolc kilométer és csak felfelé. Mi ebben a jó?

A hegytető már igen szines.





Végül elérjük ezt a helyes kis falucskát, ahol valószínűleg csupa sportoló lakik, mert igen meredek egyetlen utcácskája.

Felkaptatunk a templomhoz, és mivel még egy kidőlt fa sincs sehol, a szénabálákon terítünk az ebédhez.


Ilyen kis helyes házacskákat fényképezek, majd ugyanazon az útvonalon visszaindulunk.
Ha csak el akartunk fáradni, arra jó volt. De a Szádellő sokkal szebb.






2013. szeptember 17., kedd

Pókháló


a házmester elment otthonról. De aki ilyet tud, az már szőhetne Simon féle molinót is.

2013. szeptember 8., vasárnap

Túl értékeltem képességimet

...mikor a tegnapi túrát terveztük. Ómassa alatt leparkolunk, végig a falun, majd a Vadászvölgyön Csipkéskútra, onnan a Nagyrétre, majd fel Háromkőre. Ez alsó hangon 13 kilométer, négy óra alatt megvan, de még vissza is kell jönni. Jávorkút felé jövünk, ez Nagyréttől aszfalt, de mire idáig érünk, a lámaimat alig taszigálom magam alatt. Az lehetetlen, hogy azon a nyaktörő úton még elvergődjek öt kilométert a kocsiig. Szerencsére Zoltán még bírja, ő a Krivánra van hitelesítve, és bár a legöregebb a csapatban, felajánlja, hogy elmegy a kocsiér, és visszajön értünk. Így megúsztam nyaktöretlenül.

Az erdő már kezd szinesedni.






A Nagyrét csontszáraz, lónak már emléke sincs, az encián csak arasznyira nőtt meg,


de a bábakalács jól tűri a szárazságot.



A bogáncs, amiről eszembe jut egy rég megtanult vers, a szerzőjét már elfelejtettem.



Tenyészek csak a nyárban
Mint a bogáncs, vadon
se örömöm, se árnyam
Óráim hullatom.

Ikrás fényt inna forrón
Záport csókolna szám
Minden virágba kóróm
Ragályát oltanám.

Bőrömön tűz nyilallt át,
S kiibomlik a buja
Szirmú bizonytalanság
Tövises bíbora.

Nem a fa sorsa vár, mely elaggva is megáll,
Engem hőbb szomorúság ver: felperzsel majd a nyár
Kitép az ősz, s a síri szomjú pusztáknak ad,
S szelekbe göngyölíti rozzant csontvázamat.








o











2013. szeptember 5., csütörtök

Búcsú a nyártól

...illetve nem is a nyártól, mert még az utóíze itt van a számban, csak a strandszezontól, mert kedvenc strandom a hét végén bezár, és tegnap voltunk utoljára. Nekünk a strand nem azt jelenti, amit az átlagos strandolónak, mert mi ott nem eszünk, nem iszunk, nem viszünk pakkot magunkkal, nem napozunk, nem olvasunk, egy szál fürdűruci minden, ami velünk van. (Főleg fényképezőgép nincs, és ezt most sajnálom. ) Egyik medencéből ki, a másikba be, egészkor hullám, félkor sodrás, közte úszás, dögöny, és hídromasszázs, ha nagyon ki vagyok, végignyúlok valamelyik beton mellvéden, vagy csak elfekszek a víz tetején, valami istenadta fajsulyom van, járni nem tudok a vizen, de feküdni rajta  nagyon.
Szeretek én minden vizet, a bányatavakat is, de a harmincezres bírságok az ott fürdésér elveszi  a báját. A mi strandunk viszont biciklivel tíz perc, és délután kettőtől este hétig városi kártyával nyugdíjasként 600 forint. Ha otthon maradok, az drágább.

Tehát a tegnapi nap. Már maga ez a ragyogó szeptember. Eleve kedvenc hónapom, mert a nap már lejjebb jár a horizonton, az árnyékok hosszabbak, a fények fényesebbek, a színek színesebbek, és bár a nagy szárazság megkoptatta a zöldet, azért még minden gyönyörű.
Feltűnően kevesen vannak, pedig  jó idő van, ha nem is kánikula. Az a kevés vendég is a meleg medencékben punnyad, főleg korunkbeli öregek.(jobb napokon annyi a szlovák, hogy magyar szót nem is hallok,) 

A kalandmedencében kezdjük, bár kaland már nincs, a medencében senki, a víz hideg, az éjszakai hideg kihűtötte, de a gyilkos dögöny működik. Azért gyilkos, mert eszement erős, szétszedi a fürdőruhámat, mintha kalapács verne, meg se bírok állni alatta, a medence peremébe kapaszkodok, és bebújok a víz alá, hogy ne szedjen szét teljesen. De milyen jó érzés, mikor kijövök alóla...Vissza az épületbe, tíz perc a forró medencében, aztán öt hossz a hidegben, majd átsétálunk az úszómedencébe. Az elválasztó kötelek felét már beszedték, senki, de senki nincs a medencében.A víz kellemesen langyos, a nagyobb tömege miatt nem hűlt úgy ki.  Háton úszok, nem kell félni, hogy valakit lefejelek, fölöttem az azúrkék ég, néhány pamacs felhő, a fecskék cikáznak, villog a fehér hasuk, bele-belekortyolnak repülés közben a vízbe, én pedig elképzelem, hogy amerikai milliárdos vagyok a saját medencémben, bár ötven méteres medencék a milliárdosoknál se mindenhol vannak.

A csúszdákon se folyik a víz, a kezelő keresztrejtvényt fejt, csak menjenek fel, majd indítom, és mi boldogan loholunk. A kamikáze a kedvenc, fürdőruha kímélő üzemmódban kihomorítva, a végén lábak felemelve, a lendület majdnem a lépcsőig repít, most nem kell félni, hogy az utánam jövő a nyakamban landol, mert nincs következő. Robogunk vissza, három csúszás után köszönjük, ennyi lépcső sok, talán ha lift lenne a magunkfajta öregeknek...
A hátsó meleg medence az igazi punnyasztó, fekvő jakuzzi, hydromasszázs, kímélő dögöny, de ami még ennél is kellemesebb, a látvány. Körben a virágágyások olyan csodás harmóniában, mindig frissek, persze alácsövezve minden ágyás, csöpögtető öntözés, ha kihúzzák a lottómat, a kertészüket tuti, hogy elcsábítom.

A hullámmedence békés. 10 főnél kapcsolják be, de mikor mondjuk, hogy milyen kár, megkongatják a kis harangot, és indul a buli. Meglódul a víz, mint egy hatalmas olvadt zafír tömeg oda vissza a falak között, Még sose láttam így, a tömeg nélkül, átcsap a fejem felett, mert annyira le vagyok nyűgözve, hogy elfelejtem felvenni a hullám ritmusát.  Na ilyen még az amerikai milliárdosoknak sincs. Mikor vége, és elcsendesedik, átússzuk keresztbe víz alatt. A tüdőnk még a régi.

Levezetőként  a forró és a hideg közt ugrálunk kicsit, tíz perc itt tíz ott, már nem érdekes a felirat, hogy a medence széléről tilos beugrani, igaz, én fejest ugrani az idén se tanultam meg, csak úgy belegyalogolok, és jövőre se fogok megtanulni, nem kockáztatom a nyakamat.
Fotó nincs. De ha télen, mikor köd borít mindent, visszagondolok, kék lesz minden, alul, felül,  ragyogni fog, lebegni, és már várom, hogy májusban újra megnyíljon.
Persze jövünk télen is. A meleg medencék nyitva lesznek, és ha még hó is lesz, majd jókat hempergünk, és zsupsz vissza. Nem olyan rossz dolog az öregség, ha az a három lókötő haverja, a betegség, a magány, és a szegénység nem lóg mindig a nyakán.




2013. szeptember 1., vasárnap

Kulturaquiltek: Írország

Mikor egy országot Ildi kijelöl, végiggondolom, mi jut eszembe róla a nélkül, hogy előszedném a könyveket, vagy a netet.
Hogy smaragdzöld
a Lottózsonglőrök film
Az ír lánc
Az ír tánc
A barna sör. A pubok.
Az erős katolicizmusuk. Vallásháború volt a XX. sz. végén Európában.
Hogy milyen jól bejött nekik az Európai Únió. Milyen jó fészekrakó helyeket tudtak csinálni a multiknak. Mi miért nem tudtunk?
A burgonyavész, aminek a következménye tömeges éhenhalás, és tömeges kivándorlás volt. (de miért nem halásztak? Tenger veszi körül!!)
Kedvenc könyveim, amik az ír kivándorlók, vagy azok leszármazottairól szólnak. (Steinbeck, Margaret Michael, Tövismadarak, Lámpást adott kezembe az Úr, )
A Kennedy klán
A Kelly Family (erről ugyan nincs adatom, de csak rájuk kell nézni. A hajukra. A kerek almaképükre, a szeplőikre.)

Aztán elkezdek keresgélni a képek közt a gugliban, és mikor meglátom a tengerparti képeket, megvilágosodok. Hát ilyen tengerpartok mellett aligha lehet kikötni, aligha lehet halászni. Ezért halhatott éhen az a sok millió ember a burgonyavész hét évében.  Ezért az én képem az ír tengerpart lett.

Mesterségek ünnepe...

...ahogy egy kis falu tájházában zajlik. Nem országos rendezvény, de annál kedvesebb.

A programokat valódi, igazi kisbíró dobolja ki. A kisbíró egyébként minden hónap utolsó vasárnapján körbejárja a falut, és rímbe szedve kidobolja az eseményeket, amik történtek az elmúlt hónapban, akik meghaltak, és akik születtek, házasodtak. És hogy milyen esemény lesz a következő hónapban a faluban, milyen programok vannak a kulturházban, stb.

Nagyon elmélyülten díszítjük a mézeskalács figurácskákat.

...tanuljuk a kosárfonást

de lehet gyakorolni a fazekas mesterséget is,

lehetett patkót kovácsolni
és amiről nincs képem, szőni, porcelánt festeni, sokféle népi játékot kipróbálni,
a Szeredás együttes bűbájos meséit nézhettük,
meghallgattuk a helybeli Bokréta citerazenekart, (asztalterítőjüket én hímeztem kb 15 éve) ás kipróbálhattunk sok sok népi hangszert, és elcsodálkozhattunk a népi leleményességen, hogy mit nem tudtak megszólaltatni. Jó kis délután volt. És még azt nem is mondtam, hogy ki-ki kedvére ehette a sztrapacskát, és ihatta a limonádét. Belépődíj nélkül.