2014. november 5., szerda

Meghívóm


Derkovits Kulturális Központ Tiszaszederkényi Művelődési Háza



H A M A R I I M R É N É
A varázslatos selyem
egyedi technikával készült textilképek kiállítása

2014. november 4. (kedd) 17.00 óra

Látogatható: 2014. november 29-ig a Tiszaszederkényi Művelődési Ház nyitva tartási idejében

(3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.)

No ez a meghívó felrakás nem jött össze. Túl nagy. Valaki biztos le tudná kicsinyíteni, de az nem én vagyok. A fotók se akarnak ideérni, amike a barátnőm igért, így aztán beszámolok a saját képek segítségével, mielőtt elfelejteném az egészet.

Szóval kiállításom van a művelődési házban. Nekem. Mártanéniazeris-nek. Kigondolom, hogy hány kép fog felférni, de kiderül, hogy még vannak üres falak, haza a többiér, lassan csupaszodnak a falaim, bár az ágyneműtartó még nem ürült ki. Egész komoly anyagnak van helye, és két tárlóban még a kulturaquiltek java is elfér. Igyekszek úgy csinálni a dolgokat, ahogy láttam a nagyoktól, minden kép mellé szöveget írok(már csak azért is, mert amíg olvassák, addig nézik) teszek ki tapogatáshoz selymet, és újzélandi gyapjút, süteményeket sütök, és a recepteket is mellé rakom, ahogy hajdan Terikétől tanultam. A megnyitón illene beszélni, de az nekem tuti nem menne, hát felolvasom az ezer éves tanulmányomat a foltkór patológiájáról. Pont mikor oda érek, hogy "házasélete megszűnik, mert reggel túz, este varr, és a ritkán előforduló intím pillanatokban férjét zavarja, hogy az inch-et próbálja centiméterre átszámolni" na ekkor kezd venni a helyi Tv. De szerencsére az ötven másodperces rövid hírekben vagyok, csak épp megvillanok.
A műsor után tartok egy kis bemutatót a tűzésből, mikor melléülök jut eszembe, hogy illett volna kicsit gyakorolni, mert fél éve nem csináltam, de ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni.
Szóval szép volt, jó volt, mindenki nagyon szeretett engem,  nem potyogtak le a quiltek a paravánokról, a süti is majdnem elfogyott, a sálam csak egy kicsit állt idétlenül, Zoltán se morgott, hogy öltönyt kellett vegyen, a foltvarrók dalát is elénekeltük, egész jó volt a kórus,  és sok áradozást írtak a látogatók a vendégkönyvbe, majd a végén lefotózok pár oldalt.
 

 
 
 
 
Na belőlem annyi van, ami itt a gép mellett látszik.







 
 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok! További sok szép alkotást! Jó egészséget!