2011. június 25., szombat

Grúz vihar

Mikor két éve a Mojszejev együttes Pesten volt, a Népek táncai műsorával, nagy csalódás volt nekem, hogy pont a grúz táncosok ördögi steppelő tánca nem volt benne, pedig nagyon vártam. Most viszont a miskolci Művészetek Házába jön egy grúz táncegyüttes, és mivel időben felfedeztem, még jegyet is kaptunk rá.

A Művészetek Háza színpada elég kicsi, ráadásul az első sor közvetlenül a szinpad mellett, mi pedig a harmadik sorban, hajjajj, ahogy én a grúz táncosok temperamentumára emlékszek, ezek a nyakunkba fognak esni!
Olvastam róla, hogy Grúziában nem testnevelés óra van, hanem táncóra, szóval van miből válogatni a tehetségeket. A szinpadtechnika sejtelmes fényekkel, ködökkel indul,  a zene igen különös, nemigen tudjuk kitalálni, hogy mik lehetnek a hangszerek, a ritmus, és a dallam is igen idegen, nem is igen értem, hogy hogy lehet ennyire egyszerre mozogni egy olyan zenére, amiből - legalábbis az én fülemnek - alig fedezhető fel a ritmus (no dallam meg pláne nem)
A nők gyönyörűek. Mint megelevenedett kirakati babák, olyan egyformák, rengeteg hajuk négy fonatban, (az enyémből egy se jönne ki, még ha hosszú lenne se,) kecsesek, légiesek, finomak, és sugárzóak. A mozgásuk mint a szélfútta fűzfa hajladozása.
De a férfiak, mint az ördögök. Mintha kikapcsolták volna körülöttük a gravitációt, röpködnek a levegőben, ívbe hajtott testtel, hogy lábuk a hajukat éri. Hihetetlen, hogy le nem rúgják egymást, vagy fel nem koncolják a kardtáncban.  Steppelve száguldozzák keresztül kasul a szinpadot, és ámulok, hogy ezek a kesztyűnél is finomabb szattyánbőr sarkatlan csizmaszerűségek, vajjon hány előadást bírnak ki?
A műsor utolsó tíz percét már vastaps kiséri, aztán újrázások, a végkimerülésig. A férfiak izzadt arca, csapzott haja - a nők nem, ők csak simán gyönyörűek a legnagyobb kavalkád alatt is,- szemükből a végső meghajlásnál olyan öröm árad, hogy azt érzem, nem is nekünk, hanem a saját örömükre táncoltak.

1 megjegyzés:

lilapereszke írta...

Tudom, hogy nem vagy bértollnok, de igazán büszke lehetne a táncegyüttes Márta néni kritikájára. A táncmlűvészetre való rácsodálkozásodat olyan szépen írtad le, hogy azt már tanítani kéne .
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat a 3. sorban is. :-)))))