a Morszkije Oko-nál

Misi barátunk jóvoltából, - aki szólt, hogy van a Tátrába induló kocsijában két üres hely -  robogunk Morszkije Oko felé.  De nem ugrunk ám úgy neki annak a hatalmas Tátrának, csak szép lassan. Először kirándulunk egyet a Szlovák Paradicsomban. A Tamásfalui kilátóhoz megyünk a Cyngovi parkolótól. Kellemes, nem megerőltető út, az idő szebb már nem is lehetne,  a kőfal nem is tudom tán kétszáz méterre magasodik a Hernád fölé. 

 Ott lenn picike hangyák korzóznak, nézzük egymást a messzelátóinkkal, ők nagyon keveset látnak belőlünk, mert ki mer itt kimenni a kőpárkány peremére?!

 Leereszkedünk a Hernád völgyébe. Elég meredek, térdpróbáló út. És ott az erdő közepén egy ember pénzt szed. Másfél euró a továbbhaladás. A parkolóban már leróttuk hálánkat, most újra lerójuk. És aki nem számít rá, és nem hoz magával?

 Az egyik fa mintázata. A szú marta bele, és nekem Bornemisza Eszter munkái jutnak eszembe. Ezek a kis rovarok tudnak valamit.

 A Hernád a hídról nézve. Ez könnyű út, de majd visszajövünk a létrás, taposótányéros útvonalra is.

 Szállást egy Zdiar-i panzióban találunk, ahol ilyenek a házak, ...

 ...ilyen a műsor az esti sétánkhoz...

... ilyen a naplemente,...

... és ilyen a reggel. A panzió, Veronika megérdemel egy csillagos ötöst, nem csak azért, mert ki tudom ejteni a nevét, hanem mert langyos radiátorral, pihepuha paplanokkal, 10 euró egy éjszakára, vacsora hét euróér három fogás, leves, sajtos csirke hétféle körettel, fagylaltkehely, sör.

 Reggel korán indulunk a Morszkije Okohoz, ami már a Tátra lengyel oldalán van, időben kell a parkolóhoz érni, mert hiába akkora a parkoló, mint öt nagy áruházé összetolva, kilencre megtelik. Aztán már csak a szlovák oldalon kilométernyivel arrébb lehet megállni, délutánra az is tömve, és kilométer hosszan kibélelve kocsikkal az út. Itt nemhogy tömegsport a túrázás, vagyunk mint a régi május elsejei felvonulásokon. Húsz zloty a parkolás, négy a belépő. Kilenc kilométer a tó, ha mi ezt gyalogoljuk, fent nem marad energiánk a tervezett útra,  így megszavazzuk a lovaskocsizást negyven zloty/fő. (vissza harminc ) Ha a ló megemeli a farkát, a népviseletbe öltözött kocsis alátolja a vödröt. Fönt zsákokba gyűjtik az eredményt, így a túristák tiszta úton mehetnek. Nagyon helyes.
Két éve, mikor itt jártunk, annyira örültem, hogy a Tátra északi oldala még megúszta azt a fenyvespusztulást, ami a szlovák oldalon halomra döntötte az erdőket. Most a siralmas kiszáradt fenyőerdők látványa mindenütt, mint kétségbeesett felkiáltójelek. És azok a fák, amik még zöldellnek, azokon is látszik a gombás betegség. Hány évig gyönyörködhetünk még, a zöldellő fenyvesekben, ki tudja. Fájdalmas, félelmetes látvány. Szerencsére a törpefenyők magasságáig nem jutott el a betegség.

 A lómegállótól még két kilométernyi gyalogút. A gyönyörű idő sok látogatót vonz, és nagyon sok gyereket hoznak. Háti hordozóban, nyakban, kocsiban, pár hónapostól kezdve. De jó! Ha egy gyereket egyszer elhoznak ide, egy életre beleoltják a természet szeretetét, és ezt a lengyelek igen jól csinálják. Nézem a cipőket, a túristabakancstól a  most divatos balettcipőszerű topánkáig minden van. Hogy azokban hogy lehet túrázni, nem tudom, de lehet, mert senkit nem látok lesérülve. 

És itt van. Az alsó tó teljes szépségében. A távlatokat nem nagyon hozza a gép, mi is alig látjuk azokat a mozgó pontocskákat, akik a másik oldalán gyalogló emberek 

 Nekivágunk, hogy körbejárjuk. Áldás azokra, akik a köveket járható úttá alakították, így a túristák ezrei tapossák, koptatják naponta.

 A tó másik oldaláról. Ennyi látszik a túristaházból.

 Elkanyarodunk a felső tó felé. A szintkülönbség 180 méter, tehát mintha hatvan emeletet kellene ezeken a sziklákon felmenni. korosztályomat nemigen képviseli más, én is igen lihegek, sokszor megállok,  sztarij mama mondja egy gyerek mellettem, milyen érdekes, hogy előjön a nyelvtudás, ha nem kéne.

 Már nem is számolom, hogy hanyadik csalódás, hogy az út csak elkanyarodik, de még nincs vége, de csak feljutunk a felső tóhoz. Valami meseszép. És ha feljebb nézünk (nappal szembe, ezért nincs fotó,) ott fenn a Rysy, elvetélt álmom, 980 méterrel felettünk. És kit látunk odafönn? Egy ifjú párt fotóznak. lábmosás a felfrissüléshez, egy szendvics az erőnlétnek, és indulunk vissza. 
 Az ifjú pár utolér. Stílusosan kék harisnyakötő, és bakancs.
A lefele jövés nehezebb, mint felfele volt. Akkor a helyzeti energiánkért küzdöttünk, most a gravitációval viaskodok, legszívesebben négykézláb, háttal jönnék, de végülis csak sikerül.

 ilyen látvány fogad, ha megállunk a körülnézéshez. (menet közben csak a köveket lehet nézni.) Visszaérkeztünk. Ennyien vagyunk, vagy még többen is. Több ezren töltekeztünk fel energiával, és szereztünk életre szóló élményt.