A Tisza még mindig...

 Az október vége mindig úgy él emlékezetemben, hogy csepereg az eső, köd van, és fázok. No most annyira gyönyörű az idő, hogy megszavazzuk, hogy a mai ebédünket a tiszacsegei halászcsárda séfje fogja főzni. Már az indulás is, ahogy a 35-ös útról lekanyarodunk a gátra, ilyen. Egy vad trikolor.

 Még van előttünk vagy harminc kilométer, de ki bánja ilyen helyeken.

 Ez nem egy elmosódott félresikerült kép, hanem ilyen a Tisza a reggeli párában.,

 A 30-as folyamkilométertől a 25-ig végig darvakkal van teli a táj, de annyira félénkek, hogy ha csak megállunk a biciklikkel, hangos krúgatással rajokban repülnek fel. Rákattanva talán kinagyítja annyira, hogy lehet belőlük látni valamit a képen, kis gépemmel rázummolva se tudom a több száz métert behozni.

 A tiszacsegei halászcsárda harmadosztályú hely, de mindig tele  van, mert ilyen finom halételeket messze földön nem lehet enni. Ez az első fogás, mert a szemüvegeket itthon hagytuk.

 Ez az én kedvencem, a harcsasteak. Pont a hal el van ugyan takarva, de majd én kitakarom, és nyakon öntöm a tejszínes kapormártással...nyammmm

 Mikor kellő mennyiségű söröcskével lenyomattuk, és fel tudunk állni, a kompon átmegyünk a túloldalra, Ároktőnél hazafelé. Igaz, hogy az itteni marhalegelő híres a lilatönkű pereszkéről, de nem állunk meg, egyrészt mert megy az idő, meg ilyen szárazságban semmi esélyünk.

 Kati öt perces csendes pihenője.

 A gát menti vadvizek tele madarakkal, de nem lehet megközelíteni, még a susnyáson átverekszem magam, de a talaj olyan zsombékos, süppedős, hogy reménytelen a megközelítés.

 Tizenöt hattyút számolunk meg, ez a család ilyen szép sorban, hattyúsorban. Szóval itt a világ végén megnézhetjük a Hattyúk tavát.

Kis pihenés a tiszakeszi partnál. Szegény Kati nincs edzésben a biciklin.

Ez a gyönyörű nap a horgászokat is kicsalja.

Mivel ma volt az óraállítás is, ha nem is öreg este, de bőven szürkület van, mire hazaérünk.
Van egy mondás, hogy életed ne a lélegzetvételek számával mérd, hanem azokkal a pillanatokkal, mikor elakad a lélegzeted. Ma elég sokszor elakadt....

Vénasszonyok nyara

Október vége, és még mindig ragyog a nap, és nem tudok vele betelni.

Mai vigaszom

http://www.youtube.com/watch?v=w0diDwHtATw


http://www.youtube.com/watch?v=mhfbTgDNjeQ


Le kell szögeznem, hogy Anna Netrebkót nem a kilóiért szeretem, hanem a hangjáér, és csodálni fogom őt másfél mázsásan is, de akkor is olyan megnyugtató, hogy ő is ember, és jönnek rá a kilók.

Szádelő

Buszos kirándulással megyünk a Szádelő völgyébe. Ezt a túristaparadicsomot mindenki ismeri, csodás természeti látványosság a 300-400 méteres sziklák közti - barlangok beszakadásából képződött - völgy, mely   3 km hosszú, melyet most bejárunk alul, aztán felül, majd vissza alul.. 

Zoltán alaposan nekikészül a hat órás túrának, egy palack víz madzagra kötve. Ennyi. De meg nem issza, visszahozza sértetlenül. 

 

 A cukorsüveg szikla, ami a maga százegynehány méterével innen nézve magas, de fentről majd eltörpül a nagyok közt.

 A Szár patak, vagy Blatnica (v.ö. Wikipaedia) ami az útnak hol egyik, hol másik oldalán szalad.

 A fák itt lenn a sziklák védelmében még zöldek, csak feljebb színesednek.

 Hasadék a hasadékban.

 Fenn, a völgy végénél már ilyen szép színes az erdő. Andi, a túravezető  - mivel a csapat jórésze jógázik -  megmozgat minket, erőgyűjtő mozgás, mert fel, a sziklák tetejéhez a több száz méteres szintkülönbség egyetlen emelkedő.

 Fentről a látvány még inkább lenyűgöző.

 A csapat egy része.
És a sziklák egy része.

 A felhők meglehetősen fenyegetők voltak, de néha a nap megvillantotta, hogy milyen is az ősz a Szádelőn.

Van egy vicc arról, hogy miért van az elefántnak ormánya? Azért, hogy ne kezdődjön olyan hirtelen az a böhöm nagy állat.
Miért vannak a Szádelő sziklái? Hogy ne kezdődjenek olyan hirtelen a  Tátra  hatalmas sziklái.

Saját sál

Ezt a sálat a változatosság kedvéért saját magamnak csináltam. Ehhez a bordó bőr félkabáthoz. Tetszik, jók a színei, megy hozzá, csak ahogy elnézem, az idén se fogom tudni hordani a félkabátot, mert nem lesz átmenet a nyár és a tél közt, bikiniből egyenesen bundára cserélünk. 

Színesedik a territóriumom

...illetve ez nem territórium, mert az egy terület, amit körbe kellene időnként pisilnem, ez a gát, a Tisza gátja, amin hacsak tehetem, minél gyakrabban elbiciklizek. Mikor meddig, legjobban szeretek Tiszatarjánig, az 25 km, de van, hogy csak az M3-ig, de ha az évnek minden napján  mennék végig rajta, se unnám meg, mert minden nap más. Talán most a legszebb.

 A szőke Tisza. Most éppen ilyen nefelecsszőke. Most, de mikor kinn van, és hordja a hordalékot, akkor  szürkészöld. De szőkének még sose láttam.

 Október ide, vagy oda, ragyog a nap, és mivel igen lenn ragyog, az árnyékok hatalmasra nyúlnak.

 Hát lehet ennél szebb helyeken biciklizni?

És még a naplemente is külön ki akar tenni magáért, nem akar lemaradni a színkavalkádban.

Hazafele összeszedem a szemetet a gáton. Nem azért, mert én dobáltam el, hanem mert tudom, hogy holnap is erre jövök, és holnap is elönt a düh, ha meglátom, és egyszerűbb betenni a csomagtartóba, mint mérgelődni. Az erőmű lakótelepén bedobom a konténerbe. 

Bár ne tenném.

Egy macska, ami a konténerben kukázott, visításnak beillő nyávogással ugrik - mit ugrik, repül- ki belőle, a fejem súrolja,  dobbant a vállamon, az út közepén landol, és eltűnik a bokrok közt. Én bezzeg megmozdulni nem tudok, idő kell, hogy összeszedjem magam annyira, hogy visszaüljek a bringára. 

Na én is kétszer meggondolom, hogy egy konténerbe bedobjak valamit a nélkül, hogy az oldalát megkongatnám. 

Utóirat. Még a Sajó torkolatot soha nem láttam úgy igazán, főleg azért, mert a mi oldalunkról még egy ösvény se vezet hozzá, egy nagy dzsungelen kell átmenni, látni semmit se lehet szinte belőle, de most a  Tisza másik partjáról Tiszadobra menet lefényképezem. Szóval ez a Sajó torkolata. 

 Ez pedig a tiszadobi csodaerdő, ahol a vadszőlő a fák tetejéig fut, és gyönyörű színes kavalkádot fest belőle.

Ez pedig az aznapi naplemente.. Hát igen, lett is szél másnapra erősen, a jó időnek vége, még néha kisüt a nap, de már igen hideg van. De a jó időnek az utolsó percét is kiélveztük.

Csirke galantin és nuno filz sál.

 Régi vágyam volt, hogy egy igazi csirkegalantint csináljak, de sose tudtam, hogy kezdjek hozzá. No ennek a kisfilmnek alapján sikerült. 
 Ilyen lett. Figyelmet érdemel a kis csontozókésem a lábak közt, ami egy kimúlt gyorsdaráló késéből lett kialakítva. Nagyon jó kis szerszám, áldom érte a bátyámat, aki nem hagyta a géppel együtt kidobni.

 Tölteléke egy gombás szokásos töltött hús töltelék lett, de kicsit sok, így nem összekötöztem, hanem biztos ami biztos, hústűkkel fogtam össze. Az egész tapintásra olyan, mint egy újszülött csecsemő, nyeklik nyaklik, látványnak meg mint egy hadirokkant, aki kezek és lábak nélkül jön meg a csatából, és még a beleit is csak hevenyében rakták vissza.

 De sütés után egész tetszetős lett. Megérte vacakolni vele.

 Míg sült, csináltam egy nuno filz sálat, amihez már tegnap megfestettem az anyagokat.  De sehogy se tudom a képeken visszaadni a ragyogását, ahogy a gyapjú és a hernyóselyem játszadozik egymással.