Búcsú a nyártól

...illetve nem is a nyártól, mert még az utóíze itt van a számban, csak a strandszezontól, mert kedvenc strandom a hét végén bezár, és tegnap voltunk utoljára. Nekünk a strand nem azt jelenti, amit az átlagos strandolónak, mert mi ott nem eszünk, nem iszunk, nem viszünk pakkot magunkkal, nem napozunk, nem olvasunk, egy szál fürdűruci minden, ami velünk van. (Főleg fényképezőgép nincs, és ezt most sajnálom. ) Egyik medencéből ki, a másikba be, egészkor hullám, félkor sodrás, közte úszás, dögöny, és hídromasszázs, ha nagyon ki vagyok, végignyúlok valamelyik beton mellvéden, vagy csak elfekszek a víz tetején, valami istenadta fajsulyom van, járni nem tudok a vizen, de feküdni rajta  nagyon.
Szeretek én minden vizet, a bányatavakat is, de a harmincezres bírságok az ott fürdésér elveszi  a báját. A mi strandunk viszont biciklivel tíz perc, és délután kettőtől este hétig városi kártyával nyugdíjasként 600 forint. Ha otthon maradok, az drágább.

Tehát a tegnapi nap. Már maga ez a ragyogó szeptember. Eleve kedvenc hónapom, mert a nap már lejjebb jár a horizonton, az árnyékok hosszabbak, a fények fényesebbek, a színek színesebbek, és bár a nagy szárazság megkoptatta a zöldet, azért még minden gyönyörű.
Feltűnően kevesen vannak, pedig  jó idő van, ha nem is kánikula. Az a kevés vendég is a meleg medencékben punnyad, főleg korunkbeli öregek.(jobb napokon annyi a szlovák, hogy magyar szót nem is hallok,) 

A kalandmedencében kezdjük, bár kaland már nincs, a medencében senki, a víz hideg, az éjszakai hideg kihűtötte, de a gyilkos dögöny működik. Azért gyilkos, mert eszement erős, szétszedi a fürdőruhámat, mintha kalapács verne, meg se bírok állni alatta, a medence peremébe kapaszkodok, és bebújok a víz alá, hogy ne szedjen szét teljesen. De milyen jó érzés, mikor kijövök alóla...Vissza az épületbe, tíz perc a forró medencében, aztán öt hossz a hidegben, majd átsétálunk az úszómedencébe. Az elválasztó kötelek felét már beszedték, senki, de senki nincs a medencében.A víz kellemesen langyos, a nagyobb tömege miatt nem hűlt úgy ki.  Háton úszok, nem kell félni, hogy valakit lefejelek, fölöttem az azúrkék ég, néhány pamacs felhő, a fecskék cikáznak, villog a fehér hasuk, bele-belekortyolnak repülés közben a vízbe, én pedig elképzelem, hogy amerikai milliárdos vagyok a saját medencémben, bár ötven méteres medencék a milliárdosoknál se mindenhol vannak.

A csúszdákon se folyik a víz, a kezelő keresztrejtvényt fejt, csak menjenek fel, majd indítom, és mi boldogan loholunk. A kamikáze a kedvenc, fürdőruha kímélő üzemmódban kihomorítva, a végén lábak felemelve, a lendület majdnem a lépcsőig repít, most nem kell félni, hogy az utánam jövő a nyakamban landol, mert nincs következő. Robogunk vissza, három csúszás után köszönjük, ennyi lépcső sok, talán ha lift lenne a magunkfajta öregeknek...
A hátsó meleg medence az igazi punnyasztó, fekvő jakuzzi, hydromasszázs, kímélő dögöny, de ami még ennél is kellemesebb, a látvány. Körben a virágágyások olyan csodás harmóniában, mindig frissek, persze alácsövezve minden ágyás, csöpögtető öntözés, ha kihúzzák a lottómat, a kertészüket tuti, hogy elcsábítom.

A hullámmedence békés. 10 főnél kapcsolják be, de mikor mondjuk, hogy milyen kár, megkongatják a kis harangot, és indul a buli. Meglódul a víz, mint egy hatalmas olvadt zafír tömeg oda vissza a falak között, Még sose láttam így, a tömeg nélkül, átcsap a fejem felett, mert annyira le vagyok nyűgözve, hogy elfelejtem felvenni a hullám ritmusát.  Na ilyen még az amerikai milliárdosoknak sincs. Mikor vége, és elcsendesedik, átússzuk keresztbe víz alatt. A tüdőnk még a régi.

Levezetőként  a forró és a hideg közt ugrálunk kicsit, tíz perc itt tíz ott, már nem érdekes a felirat, hogy a medence széléről tilos beugrani, igaz, én fejest ugrani az idén se tanultam meg, csak úgy belegyalogolok, és jövőre se fogok megtanulni, nem kockáztatom a nyakamat.
Fotó nincs. De ha télen, mikor köd borít mindent, visszagondolok, kék lesz minden, alul, felül,  ragyogni fog, lebegni, és már várom, hogy májusban újra megnyíljon.
Persze jövünk télen is. A meleg medencék nyitva lesznek, és ha még hó is lesz, majd jókat hempergünk, és zsupsz vissza. Nem olyan rossz dolog az öregség, ha az a három lókötő haverja, a betegség, a magány, és a szegénység nem lóg mindig a nyakán.