2011. augusztus 29., hétfő

Tatabányán jártunk...

...de már az indulás se volt szerencsés. Csodálkoztam, hogy ha hatkor indul a busz,  hogy fogunk odaérni kilencre, de megnyugtattak, hogy lehet. Nem lehetett. Kilenckor, mikor a megnyitó kezdődött, a Mogyoródi lehajtónál tartottunk, én pedig arra gondoltam, hogy most éneklik a dalocskát, aminek a szövegét írtam, és "magamat ringatom"  írtam hozzá egy strófát.:
Megnyitóra megyünk két óra késéssel. 
Lassan araszolunk csigasebességgel.
Még a Trabanatok is sorra megelőznek
A pokolban ülök, s az ördögök főznek. 

De csak odaértünk. A kiállításról majd lesz cikk az újságban, én csak a pályázati munkáimat szeretném itt bemutatni. 
Ennek a munkának a terve már régen motoszkált a fejemben. Tulajdonképpen a Hubble távcső által a földre küldött kép adta az ihletet hozzá, és mikor olvastam a kiírást, hogy Fekete gyémántok, gondoltam itt az ideje. Technikailag úgy készült, hogy hernyóselyemre nuno filceztem a gyapjút, majd tűztem, varrtam, géppel, kézzel, kiegészítve hernyóselyem szálakkal, és úgy dolgoztam rá az alapra. Már majdnem kész volt, mikor az újságban megjelent a kiegészítés: téma a bányászat. A hír lesújtott. ..sújtott...sújtólég...sújtólégrobbanás. heuréka. Egy kicsit átdolgozva, ezzel a címmel be lehet nevezni, mert ugyan még sose láttam sújtólégrobbanást, képen se, dehát van annak túlélője, aki azt mondaná, hogy az nem ilyen? 

....



Mit mondjak, ha fény éri, a hernyóselyem ragyog. A kiállításnak az volt az egyetlen fala, ami se természetes se mesterséges fényt nem kapott. Minden nem jöhet össze. 

Ez volt a másik munkám, ennek a címe Mintakendő. Nem is annyira egy pályázati darab, hanem egy játék: hányféleképpen tudok íriszt varrni. Nuno filcezéstől a gépi trapuntóig 25 féle kis mintakendő van egy alapra dolgozva. Jó játék volt.

3 megjegyzés:

MARIKA írta...

Csodálatos szép munkák :)
Gratulálok !
Könnyekkel küszködve de boldogan énekeltem FOLTVARRÓK DALÁT
Kürtölöm is világgá ;)

F.Gina írta...

A robbantott képed szuper, rögtön tudtam, hogy a tiéd !

Aledi írta...

Az az első kép valami eszméletlen!