XIV. ORSZÁGOS FOLTVARRÓ TALÁLKOZÓ II.

valamiért nem tudom folyamatosan írni a bejegyzést, így részletekben fogom.

Tehát kezdtem a kisebb feliratokat csinálni:

SZÉKELY KATI, CÉHMESTEREK, KULTURAQUILTEK,DÁN MUNKÁK, MÁRTA NÉNI.

Közben rendre érkeztek a kulturaquiltek munkái, és nagy örömömre a kiállítóteremben feltehettük nagyon szépen, szellősen, szóval profi módra. A nuno filz tanfolyamomhoz kaptam egy szép termet, amit berendezhettem a magam munkáival, kiválogattam a tíz legszebbet, és teljesen meghatódtam mikor feltéve megláttam, mert még sose voltak így együtt a munkáim.

Aztán pénteken este jött a telefon, a kulturaquilteket át kell költöztetni, sok a dán munka, nincs hely. (mivel már csak a Duna vízállásában tudtam gondolkozni, a dán áradat miatt evakuálni kell a kulturaquilteket) De a szívfájdalom csak addig tartott, míg a dán munkákat meg nem láttam. Mert ezek olyan remekek, amik megérdemlik a legszebb kiállítótermet. Megnyugszok, mikor látom, hogy a kulturaquiltek előtt is mindig állnak, és az elkapott szavakból azt veszem ki, hogy értik a látogatók, hogy miről is van szó.
  A pályázatra érkezett munkáknak is mindnek van helye, erről nem írok itt, mert a céh honlapján mind fent lesz rövidesen.

Aztán jött a nagy nap. Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy kinn van a felirat a ruhatár felett:

Hogy mindennek helye van, minden profi, és a fityegőkkel a fülünkben örömmel láttuk, hogy özönlenek a foltosok. Mindenki megtalálja a néznivalókat, mindenki tele szájjal örül, egymásnak, a munkáknak, a profi szervezésnek, és a közhangulat szivet melengető.
11-kor bevonulunk a szinházterembe, egy frappáns, jól szervezett megnyitóra, díjátadás kivetítővel, profi módra, a műsorból itt csak a Kisbocskor együttest emelném ki,a négyszáz nő lelkét mi se tudná jobban megmelegíteni, mint ezek a tünemény gyerekek.

A kép nem jó,de emléknek elég, lóg a lába lóg a.

Délután jön a tanfolyamom,  kész ideg vagyok, mit fogok elfelejteni, mi maradt otthon, jönnek-e a jelentkezők, meg lesznek-e elégedve a szinekkel, amiket festettem, De minden oké, jönnek még új jelentkezők is, de mikor kiderül, hogy ez nem ingyenes tanfolyam, maradnak hatan, akik  jelentkeztek, kényelmesen dolgozhatunk.

Jöttek nézelődők is, és a helyi TV, de én már nem is tudtam, hogy kinek mit mondok, csak reménykedek, hogy nem nagy marhaságokat, vagy ha igen, kivágják.



  A kész sálak a készítőkkel (Gerti már elment a vizes sállal, ment a busz) a mosolyuk elárulja hogy meg vannak elégedve a munkájukkal, nekem pedig ennél nagyobb öröm nem is kell.













 Este fizikailag kicsit fáradtan, lelkileg annál inkább feldobva megyünk vacsorázni a Hotel Főnixbe. Hiába a jó zene, nemigen akarnak táncolni  a lányok, így elég korán mi is eljövünk.

Másnap elég korán megyek, még üresek a termek, tudok fotózni, újra megnézni nyugodtabban a műveket, rácsodálkozni, beszélgetni, meleg szívvel hallgatni, hogy de jó lehet ebben a városban élni (tényleg jó) milyen vendégszeretők itt az emberek (tényleg azok) és milyen jól éreztük magunkat (mi is)

A képeket most nem teszem ide, csak egyet, ami hozzám a legközelebb állt:

 Jóföldiné Fejes Edit kérészei csak úgy zsezsegnek a képen. Este elmegyek bicajozni a Tiszához, de akárhogy nézem, nem virágzik, pedig itt az ideje.

Summa summárum ha valaki sok kedves szót akar hallani,  sok dícséretet kapni, ha azt akarja, hogy elolvasszák a szivét, varrjon foltokat, és   legyen részese az ilyen találkozóknak.